Bezárás
Abortuszvita

A szexelés szabadságához Antall sem nyúlt hozzá, mert tudta, hogy azt a magyarok nem tűrnék el

„Morfium nem, szomjan halatás igen”

„Töltsenek el egy éjszakát egy haldoklóval, akinek súlyos fájdalmai vannak – minden politikust erre kérnék, aki erkölcsi okból ragaszkodik az euthanázia tilalmának fenntartásához.” Egy főorvosnő beszélt így, egy fővárosi kórház intenzív osztályának a vezetője. Krassó György nagymamája néhány hónap híján száz éves volt, egy budapesti kórház elfekvő osztályán feküdt, testén a felfekvések „tenyérnyi véres sebekké váltak. (…) »Tudja, jobb lenne szegénynek, ha már túl lenne rajta. De mi ilyet nem tehetünk. Igaz, ha az infúziót kikapcsolnánk.« Eutanázia magyar módra. Morfium nem, szomjan halatás igen.” (A Napló. Minerva Kft. Budapest, 1990. Krassó György bejegyzése, 1982. november 10.)

2010: élettársam haldoklott, a garatrák utolsó stádiumában. Az orvos megkérdezte: hozzájárul-e, hogy lélegeztető gépre tegyék. A. határozottan válaszolt: nem. Iszonyú fájdalmai voltak. Mindjárt hozok egy injekciót, attól elalszik – mondta a nővér. Néhány perc múlva visszajött, zavart pillantásán láttam, hogy halálos adagot ad be. Ott volt A. húga meg a lánya is. Ők is látták, ők is észrevették. Tudtuk, hogy a nővér megbeszélte az osztályos orvossal. Egyikünk sem tiltakozott. A. még mondott néhány szót, búcsúzó mozdulattal felemelte a kezét, elaludt. Negyed óra múlva nem lélegzett többé.

A tíz évvel ezelőtti történetet a lengyel alkotmánybíróság ítélete juttatta az eszembe. A varsói testület úgy határozott, a terhességmegszakítás akkor sem engedélyezhető, ha a magzat súlyosan károsodott, ha gyógyíthatatlan betegséggel vagy szellemi fogyatékosként születik. Ezt az esetek jelentős részénél a mai orvostudomány már a magzati élet korai szakaszában meg tudja állapítani. De hiába dolgoztak a kutatók, néhány jogász úgy döntött, a beteg, fogyatékos gyereket is meg kell szülni, nem számít, hogy súlyosan megnehezíti, esetleg tökreteszi az anya életét, az egész család, az egészséges testvérek életét.

A varsói jogászokból hiányzott az az emberi együttérzés, amely budapesti orvosban, nővérben megvolt: ők súlyos kockázatot vállalva megszabadították betegüket hátralévő órái, esetleg napjai kínjaitól.

Bár az abortusz és az euthanázia kérdését egymás mellett szokták tárgyalni, úgy vélem, az utóbbi sokkal kevesebb problémát vet fel. Az, hogy egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő ember orvosi segítséget kérjen az önkéntes halálhoz, feltételezésem szerint nem ütközik társadalmi ellenállásba. Egy orvost nem lehet kötelezni arra, hogy működjön közre az euthanáziában, de ha az euthanáziát törvény szabályozza, büntetni sem lehet a részvételéért.

Fájdalmas döntés

Az abortusz sokkal bonyolultabb kérdés. Hiszen az abortusz arról szól, hogy egy emberi lényt megfosztunk az életétől. Ebben a kérdésben nem segít az a vélelem, hogy a magzat, legalábbis a terhesség egy bizonyos szakaszáig, nem személy. A magzatról az ivarsejtek egyesülésének pillanatától tudható, hogy kilenc hónap múlva emberként fog megszületni, tehát az abortusszal embert semmisítünk meg. A lengyel alkotmánybíróság döntése, amely még a magzat súlyos fogyatékosságát sem tekinti elégséges oknak a terhesség megszakítására, a nemi erőszak során létrejött terhességgel kivételt tesz: az megszakítható. Csakhogy ezzel lyukat üt a saját logikáján. Hiszen a szexuális erőszak közepette fogant magzat éppen olyan ember, mint aki a jegyesek miséjét követő éjszaka fogant; a magzatot semmiképpen sem lehet azért büntetni, mert erőszak közepette fogant.

Mindezek a megfontolások semmiképpen sem tesznek az abortusztilalom hívévé. Ostobaság azt gondolni, hogy a nem tervezett terhesség feltétlenül felelőtlenség következménye, s így a terhesség megszakítása is holmi felelőtlen eseménysor része. Solt Ottilia írta meg egy régi cikkében, hogy a terhesség megszakítása a legtöbb nő számára fájdalmas döntés; a terhességüket megszakító nőket egy kórházban tapintattal és együttérzéssel kell fogadni. Rengeteg élethelyzet van, amely a terhesség megszakítására kényszeríthet.

A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. Törvény 6. szakaszának d) pontja lehetővé teszi a terhesség megszakítását „az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén”. Az Antall-kormány idején elfogadott és azóta is hatályos törvény komplikáltabbá tette az eljárást, de lényegében megtartotta a jogot a  terhesség megszakítására.

Akkoriban az a szóbeszéd járta, a konzervatív kormány korlátozza a sajtószabadságot, megnyirbálja a szabadságjogokat, de a szexelés szabadságához nem nyúl hozzá, mert tudja, hogy azt a magyarok nem tűrnék el.

A terhesség-megszakítás tilalma vagy súlyos korlátozása elleni tiltakozás frontvonalában a nők és a női jogokat védő szervezetek állnak. Érthető módon, hiszen az abortusz tiltása a nők jogát sérti a saját testükkel való rendelkezésre. Persze ezzel az érvvel nem nehéz vitába szállni, hiszen a terhesség megszakítása nemcsak a terhes nő ügye, hanem a magzaté is, akit az abortusz a jövendő életétől foszt meg.

(Mellékérvként ide vonható a saját testünkkel való rendelkezés másik büntetőjogi korlátozása: az öncsonkítás tilalma. Az öncsonkítást mindenekelőtt a katonai büntető törvénykönyv sorolta a bűncselekmények közé, amennyiben a célja az volt, hogy az elkövető kivonja magát a katonai szolgálat illetve valamely szolgálati kötelezettség teljesítése alól. A szovjet hadseregben az öncsonkítást halállal büntették. Aki olvasta valaha az egyik leghitelesebb szovjet háborús regényt, Alekszandr Bek A volokalamszki országút című művét, bizonnyal nem felejtette el a megrázó jelenetet: a német támadástól megrettent újonc a géppisztolyával a saját karját lövi keresztül; tettéért a rögtönítélő tábori hadbíróság golyó általi halálra ítéli, egysége jelenlétében kivégzik.)

Női jogok, férfi jogok

A terhesség-megszakítás jogi szabályozásának van egy másik aspektusa is, amellyel sem az ide vonatkozó törvények, sem a női jogokat védő szervezetek nem szoktak foglalkozni. A terhesség-megszakítás nemcsak a terhes nő és a magzat ügye, hanem a férfié is, a magzat nemzőjéé. A gyerek megszületése után az apának kötelezettségei és jogai vannak – ezt nem szokták vitatni. Csakhogy ezek nem a gyerek megszületésekor keletkeznek, léteztek már a fogantatás pillanatától.

A terhesség-megszakításról szóló döntés az apára is tartozik: van olyan helyzet, hogy az anya meg akarja szakítani a terhességet, az apa viszont a gyerek megtartás mellett foglal állást.

Ha nem tudnak megegyezni, az apa akkor sem kényszerítheti az anyát a gyerek megszülésére. A tájékoztatási kötelezettség azonban a döntéstől függetlenül fennáll. Ha tehát az anya elmulasztja, hogy még abban az időszakban tájékoztassa a férfit a terhességéről, amikor még dönthet a terhesség megtartásáról vagy megszüntetéséről, a mulasztásért az anya pénzbírsággal sújtható, sőt a mulasztás kihathat a férfi tartásdíj fizetési kötelezettségére is.

A tájékoztatás alkalma felhasználható, illetve felhasználandó arra is, hogy a férfi nyilatkozzon, vállalja-e a születendő gyerek apaságát. Ennek különösen nem együtt élő párok esetében van jelentősége. Ha azt mondjuk, egy nő, aki tizenkét hétnél rövidebb ideje terhes, nem kötelezhető arra, hogy kihordja és megszülje a gyermekét, illetve a törvény szövegében közelebbről nem meghatározott súlyos válsághelyzetre hivatkozva, jogosult rá, hogy orvosi segítséggel megszakítsa a terhességét, miért ne lenne joga egy férfinak arra, hogy kijelentse, nem kíván az apja lenni annak a gyereknek, akit az állapotos asszony a méhében hord, és meg akar szülni.

Régebben ezek a helyzetek súlyos visszaélésekre adtak lehetőséget. Megtörténhetett, hogy egy már terhes nő kapcsolatot létesített egy jól kereső férfival, majd azt állította, hogy a gyerek apja a megnevezett férfi. Minthogy az ötven évvel ezelőtti technika legfeljebb kizárni tudta az apaságot, jó esély volt arra, hogy a bíróság tartásdíj fizetésére kötelezi a nő által megnevezett apát. Ma a DNS vizsgálat a 100 százalékhoz közelítő biztonsággal meg tudja határozni, hogy ki a gyerek apja. Mégsem méltányos, hogy bárki sok éven át, milliós tartásdíjat fizessen egy gyerek után, akinek nem kívánt az apja lenni. Az csak akkor lenne jogos, ha a szexuális kapcsolatot olyan bűnnek tekintenénk, amelynek elkövetője nagy összegű pénzbüntetéssel sújtható. Olyan jogszabály azonban nincs, amely a kölcsönös beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatot bűncselekménynek minősítené.

Persze a 6. parancsolat értelmében az ilyen kapcsolatnak az elgondolása is bűn, de a történelem folyamán még a hívő emberek között is kevesen voltak, akik a paráználkodás tilalmát szó szerint vették.

A jelen időszak, amikor a lengyel alkotmánybíróság embertelen és esztelen határozatával arra akarja kényszeríteni a lengyel nőket, hogy egy ókonzervatív, a világban már sehol sem létező katolicizmus nevében százával és ezrével szüljenek beteg, szellemi fogyatékos gyerekeket, aligha alkalmas arra, hogy bárki a férfiak jogaira hivatkozva újabb szabályokkal korlátozza a terhesség-megszakítás lehetőségét. De vége lesz ennek a jelenlegi időszaknak, és akkor az itt vázolt javaslatok megvitathatóvá válnak.

A mostani kurzus vége talán nincs is olyan messze. Lengyelországban az alkotmánybíróság döntését hatalmas tiltakozás-hullám fogadta, az utcákon helyenként polgárháborús helyzet alakult ki. Andrzej Duda államelnök nyomban be is jelentette, pontosítani fogják a jogszabályokat, hogy az védje a Down-szindrómás gyermekeket, de egyúttal ne okozzon szenvedést az anyáknak.

A Fidesz-KDNP köreiben vannak erők, amelyek lengyel mintára szigorítanák az abortuszra vonatkozó jogszabályokat. Orbán Viktor szeret sarkosan fogalmazni, de nem szereti, ha intézkedéseit sarkos ellenállás fogadja, nem szereti, ha az Európai Bíróság elemzi és az uniós joggal ellentétesnek minősíti a jogszabályait.

A magyar alkotmány fölött csak az Úristen áll, mondta valaha Orbán Viktor, de azért tudja, hogy őfölötte ott van még Merkel, von der Leyen, továbbá a BMW meg a Mercedes vezérigazgatója.

Bayer Zsolt ellenben megint elemében van. Megírja, hogy az abortuszvédő tüntetők szentmisét zavartak meg, papokra támadtak. Hiszen az elnyomó hatalom mindig Lengyelország szívét vette célba, a katolikus egyházat üldözte, Popiełuszkót gyilkolta meg. Írása egy húszrészes Lengyelország-sorozat beharangozója.

Minden bizonnyal meg fogja írni, hogy Popiełuszko mártírhaláláról Magyarországon elsőként a szamizdat sajtó, a Beszélő és a Hírmondó írt. Hogy Bence György és Kis János 1976-ban Lengyelországba utazott, hogy találkozzanak Adam Michnikkel és Jacek Kurońnal, hogy 1980-ban Rajk László és Demszky Gábor Varsóban tanulták ki a szamizdat-készítés mesterségét, hogy Krassó György és Demszky Gábor szervezett a Balaton-felvidéken nyári tábort a lengyel gyerekeknek, akiket a Szolidaritás küldött Magyarországra. Azt meg világért sem hagyná ki Bayer Zsolt, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány varsói irodáját 1988-ban Soros György hozta létre, és hogy az iroda a magyar-lengyel történelmi kapcsolatok emlékére Stefan Batory nevét viseli.

Kőszeg Ferenc

Címlapkép: Tüntetők tiltakoznak az abortusz feltételeit szigorító alkotmánybírósági döntés ellen Varsóban 2020. október 30-án. A lengyel alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondta ki az abortuszt a károsodott vagy fogyatékos embriók esetében. A lengyel nők csak abban az esetben kérhetik terhességük megszakítását, ha nemi erőszak áldozataiként vagy vérfertőző viszonyban termékenyültek meg, vagy a terhesség súlyosan veszélyezteti egészségüket. MTI/EPA-PAP/Radek Pietruszka

Támogatási kampány

További sztorik