Bende Balázs órák alatt országos ismertségre tett szert. Be kell vallanom, november 12. előtt nem hallottam a nevét, és amikor először hallottam, akkor is Arany János sorpárja jutott eszembe a Keveházából: „És Bendegúz és Detre szász/ Kezet kézben ropogva ráz”: a két ellenség, a hunok és a szászok legbátrabb vitéze, a csata elültével barátságot köt a harcmezőn.

Bende szerkesztő a múlt évben, a május 26-i Európai parlamenti választás előtt jó két hónappal értekezletet hívott össze, hogy eligazítsa munkatársait, miképpen kell a tévénézőket tájékoztatniuk a választásokról. Az értekezlet előtt gondosan begyűjtötte a mobiltelefonokat. Csakhogy a Szabad Európa Rádió, amely nemrégiben nyitotta meg irodáját Budapesten, hamarosan megszerezte, és közreadta a tavalyi eligazítás hangfelvételét.

MTVA szerkesztő: Itt „nem az ellenzéki összefogást támogatják”

Cikksorozatunk előző részében azt mutattuk be három forrásunk segítségével, hogy miként terjedt át a külső befolyás az MTVA külpolitikai rovatára, és milyen témák számítottak érzékenynek. Most azt mutatjuk be, hogyan fokozódott a nyomás kampányidőszakban. Egy birtokunkba került hangfelvételen pedig az MTVA egyik vezető szerkesztője egészen nyíltan beszél arról, mik a politikai elvárások az intézményben.

De hát a Szabad Európának nagy gyakorlata van ebben. Kádár Jánost is majd az őrületbe kergették azzal, hogy Münchenben folyton bemondták a Magyarországról érkezett bizalmas, titkos információkat. A korabeli vicc szerint el is rendelte Kádár, hogy hozzanak be két vödröt az ülésterembe, mert a Politikai Bizottság üléséről senki nem mehet ki. Egyszerre mégis csak kopognak az ajtón.  – Ki az? – kiabál Kádár. – Megmondtam, hogy az ülés alatt nincs járkálás, se ki, se be.- Annuska vagyok, a takarítónő – felel a kopogtató. – Csak azért jöttem, mert a Szabad Európa bemondta, hogy megtelt a két vödör.

Bende Balázs meg a hírigazgató, Németh Zsolt alaposan kioktatta a közszolgálati televízió munkatársait, hogyan kell pártosan formálni a híreket, hogy azok megfeleljenek a kormányzó párt, a Fidesz (+KDNP) érdekeinek. „…biztos vagyok benne, hogy senkit nem ér váratlanul, ha azt mondom, hogy bizony ebben az intézményben nem az ellenzéki összefogást támogatják” – mondta Bende. Továbbá:  „Elsősorban migráció, elsősorban Brüsszel, és egyebek (…) akinek ez nem tetszik, annak be kell menni a főnökhöz, be kell adni a felmondását”.

Mester Ákos még közérthetőbben fejezte ki magát.  „Aki elszegődik kurvának, az tegye szét a lábát”, felelte a Rádió kezdő munkatársának, aki mást akart írni Amerikáról, mint amit a pártvonal éppen megkívánt. Persze ebben volt némi önsajnálat is, hiszen itt voltak az oroszok.

Bende Balázsnak csak Orbán van itt, és ő momentán büszke rá.

Németh Zsolt eligazítása még konkrétabb volt. Az Index november 10-én írta meg, hogy a köztévé három munkatársa (mindhárman név nélkül) arról számoltak be, hogy a hírigazgató utasításba adta, hogyan kell tájékoztatni a hallgatókat a járványhelyzetről. „Az egész színháznak az a célja, hogy érzékeltessük: nálunk nincs akkora gond, mint bárhol máshol” – kommentálták a tévések az információt. A klímamozgalomról pedig úgy kell tudósítani, hogy Greta Thunbergről ne essék szó.

No, ez már nagyon ismerős stílus. 1991. szeptember 27-én megalakult a MUOSZ Sajtószabadság Klubja. A klub – nyilatkozatuk szavai szerint – a „Magyarország jövőjét féltő tisztességes újságírókat” tömörítette,  akiket „a klikkek terrorja el akar hallgattatni”. Magyarán: a jobboldali újságírókat. Igen ám, de ezeknek az újságíróknak a jelentős része a rendszerváltás előtt, az utolsó pillanatig a kommunista diktatúrának volt odaadó támogatója.

A Beszélő 1991 októberében „Gerenda a te szemedben” címmel sorozatot indított, hogy bemutassa a klub szabadságharcos újságíróinak korábbi munkásságát. A cím az evangéliumra utal: „Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre” (Máté z, 3-2.)  A sorozat cikkeihez az idézeteket Havas Gábor (a Beszélőben: F. Havas Gábor) gyűjtötte össze.

A sorozat szereplői közül Bánkúti Gábort mutatjuk be, mert rádiós újságíróként szakkönyvet írt arról, hogyan kell pártos módon híreket szerkeszteni. Az egyetemet Leningrádban végezte, majd élményeiről 40 000 kilométer Szibériában (1962) címmel könyvet írt. Ez rendben van, Szibériáról lehet érdekesen, akár lelkesen is írni. Csak az az alattvalói hang nincs rendben, ahogy Bánkúti Gábor fogalmaz: „…felfedeztem a Szovjetunió legnagyobb rakétatámaszpontját. Ott van az Uraltól keletre. A neve: Szibéria.  Innen indul a legnagyobb szovjet rakéta, a húszéves terv, hogy a békés gazdasági verseny röppályáján, fedélzetén kétszázhúszmillió utassal, eljusson a kommunizmusba.”

Híreket mondunk… című könyvében Bánkúti arra figyelmeztet, hogy a statisztikai adatokat a néző, hallgató nem tudja követni. Ebben igaza van. Így kell tehát fogalmazni: „A Szovjetunió tavaly kétszer annyi olajat termelt, mint Európa valamennyi állama együttesen”. Lehet, hogy a hallgató ezt könnyebben felfogja, mint a számadatot, csak éppen ellenőrizni nem tudja. De nem baj, hiszen „a hírközlő szervek feladata nem egyszerűen a tájékoztatás, hanem bizonyos eszmék terjesztése”.  Továbbá: „Nem közölhetünk például úgy hírt a közel-keleti válságról, hogy abból ne legyen minden egyes esetben világos a hallgató számára, hogy ki az agresszor és ki az áldozat”.

Persze Bende Balázsnak, Német Zsoltnak sokat kell még tanulniuk, hogy olyan differenciáltan tudják manipulálni a tényeket, ahogy azt Bánkúti Gábor tanácsolja. Egy vigaszuk azonban lehet. Akármennyit sulykolta is a magyar és általában a szocialista hírközlés, hogy a Közel-Keleten Izrael az agresszor és Egyiptom, Szíria, Jordánia az áldozat, 1967-ben, a hatnapos háború végén zsidók és antiszemiták összeborulva ünnepeltek. Mert mind a két oldalon tudták, hogy a Szovjetunió kapott egy irdatlan pofont.

Kőszeg Ferenc