Kőszeg Ferenc

"mikor Bem észrevette az oroszokat a nagyító üvegen át..."

pandémia

Hány embernek kell meghalnia, hogy Orbán Viktor miniszterelnök maradhasson?   

Orbán Viktor 1994 és 1998 között, mint az európai integrációért felelős parlamenti bizottság elnöke, keményen küzdött azért, hogy Magyarország mihamarább az Európai Unió tagja legyen. A társulás jellegét is valósághűen ítélte meg. Az unió bírálóit figyelmeztette „Brüsszel nem azonos a régi Moszkvával. Brüsszelben nincs egységes akarat, ott nemzeti érdekek vannak egymás mellett, vagy egymással szemben.” (Vasárnapi Újság, 1998. február 1.)

Mégis manapság, a Civil Összefogás Fórumba tömörült tapsoncai úgy tüntetnek Brüsszel ellen, mintha most, a hatalom védelmében pótolni akarnák a tüntetést Moszkva ellen, amire akkor – tisztelet a kivételnek – gondolni sem mertek. A mai Orbán Brüsszellel  harcol,  a menekültek elhárítását állította politikai propagandája középpontjába, 2015-ben a menekültek elleni küzdelem hőseként állt a nyilvánosság elé.

Akkor 400 ezer menekülő, elsősorban a szíriai és a líbiai háborúk menekültjei léptek Magyarország területére. Persze egyáltalán nem akartak Magyarországon maradni. Az Európai Uniónak mégis szerencsétlen ötlete volt, hogy kvóta szerint ossza el a menekülteket a tagországok között. Az elosztás, ha a menekültügy egységes szabályok szerint működne az unióban, Magyarország számára kifejezetten kedvező lenne, hiszen a Délről és Keletről érkező menekülők jelentős része számára Magyarország tűnik az első biztonságos országnak.

Csakhogy a menekülők már a múlt század utolsó évtizedében megtanulták, hogy a volt szocialista országok még nem Európa. 2016. július 19-én, a Foreign Policy hasábjain közzétett javaslatában Soros György leírta, egyetlen országot sem lehet arra kényszeríteni, hogy menekülteket fogadjon be, és egyetlen menekülőt sem szabad arra kötelezni, hogy olyan országban éljen, ahol nem látják szívesen.

Nézetei alapján Orbán Sorost akár migrációs politikája szövetségesének is tekinthette volna, ha ennek a politikának az lett volna a célja, hogy a migrációt ésszerű és civilizált korlátok között tartsa. Csak hát a cél nem ez volt, hanem az, ami a kizárólagos hatalomra törekvő „möchte gern” diktátorok közös törekvése. Hogy rámutathassanak egy embercsoportra, amely veszélyt jelent, amelyet el kell üldözni, amellyel egyedül a népvezér száll bátran szembe.

Ennek a képletnek nélkülözhetetlen része a gonosz zsidó milliárdos, aki sötét eredetű pénzével mindenkit megvásárol. A magyar kormány felháborodottan tiltakozott, amikor Brüsszelben azt mondták a Sorost ábrázoló óriásplakátok antiszemita kampány részei.  De aki már látott valaha néhány rajzot a nácik antiszemitizmusra szakosodott lapjában, a Der Stürmerben (az interneten megtalálhatók), annak nem lehet kétsége, hogy a kampány a „migránsvédő” milliárdossal szemben antiszemita kampány. A némi antiszemitizmussal „megbolondított” idegengyűlölet ötletét, köztudottan két amerikai kampánytanácsadó, Arthur Finkelstein és George Birnbaum szállította Orbán Viktornak.

(A paksi születésű Trebitsch Ignác – Rejtő Piszkos Fred-jében: Buzgó Mócsing – 1920-ban a szélsőjobboldali, puccsista Ludendorff tábornok személyes megbízottjaként kereste fel Horthyt és Prónay Pál fehérterrorista különítményes parancsnokot, egy német, osztrák, magyar puccs tervével. A nagy összeesküvés ötlete azonban szertefoszlott. A csalódott Trebitsch  állítólag ekkor mondta: nem lesz ebből a szélsőjobboldali mozgalomból semmi, amíg nem találnak egy okos zsidót, aki megszervezi nekik.)

December 4-én, szokásos pénteki rádiószózatában, Orbán azt állította, hogy az Európai Unió 34 millió migránst akar behozni az unióba. Valójában ezt a 34 millió embert nem kell behozni, mert már régen itt vannak. A balti államokban jelentős számban élnek orosz állampolgárok, köztük olyanok is, akik Lett- vagy Észtországban születtek, de az ottani kirekesztő állampolgársági törvények alapján nem kapják meg az állampolgárságot. Frankfurtban találkoztam egy törökkanizsai magyar asszonnyal. Évek óta Németországban él, de még mindig szerb állampolgár. Ilyeneknek akarnak a Soros-bérencek uniós állampolgárságot adni!

A migránsok elleni szájtépés, mint annyi más az Orbán-rendszer tájékoztatásában – üres duma. 2012-ben 143 361 külföldi élt Magyarországon valamilyen tartózkodási engedély birtokában. Ez a szám 2020-ra 199 257 emelkedett. Közülük 19 655 a kínai. Legerőteljesebben azonban az ukránok száma emelkedik. 2020-ban 30 316 ukrán élt Magyarországon Ahogy Bod Péter Ákos mondta: Budapesten már nem lehet elképzelni építkezést ukrán vendégmunkások nélkül. (444.hu 2020. 04. 08.).

Miért is jött létre az Operatív Törzs?

2020. február 28-án Orbán Viktor ezt mondta a rádióban: Most ugyan a koronavírus minden figyelmet magához von, de azért a történelmi kihívás, amivel együtt élünk, továbbra is a migráció (idézi a Népszava, 2020. február 29-én). Pedig addig a napig szerte a világon 83 ezer embert betegített meg a koronavírus.

Törökország az ott összegyűlt négymilliós menekültnépesség egy részét tovább engedte Európába. Orbán arra számított, hogy hamarosan olyan menekülő tömeg jelenik meg a vasfüggöny helyett általa létesített szögesdrót-függöny déli oldalán, mint ahányan 2015-ben átlépték a határt. Ezért kellett hamarjában létrehozni a Belügyminisztériumban az Operatív Törzset, amelynek hét tagja rendőr (határőr), vagy leszerelt rendőr volt. Aztán a menekültek mégsem jöttek, ellenben betegek már voltak, persze kezdetben csak külföldiek.

Február végére az Operatív Törzs funkciója csendben átalakult. Már nem a migránsok ellen küzdött, hanem vírusok ellen, de azért az egyenruhások túlsúlya megmaradt. A hatvan körüliek még emlékezhetnek, Lengyelországban 1981-ben, a hadiállapot kihirdetése után a televízióban a híreket is katonák olvasták be. Ez az Orbán Viktor kedvére való világ. De azért a kommunizmus Lengyelországban is megbukott. Manapság a heti sajtótájékoztatókon Müller Cecília elmondja, hányan haltak meg az elmúlt héten, kifejezi részvétét az elhunytak hozzátartozóinak, utána jön a rendőrök diadaljelentése, hogy az elmúlt héten hány embert bírságoltak meg a maszkviselés szabályainak megszegése miatt.

A veszélyhelyzetet a kormány március 11-én hirdette ki; a blogomban azt jósoltam, a helyzet esetleg a választásig sem változik. Akkor többen úgy vélték, túlzok, választásokig még két év van hátra, a rendkívüli állapot addig nem maradhat fenn. Bírálóimnak igazuk lett, 2020. június 18-án törvény mondta ki, a veszélyhelyzet végét. Csak hát a veszélyhelyzetet lezáró törvény annyi új joggal ruházta fel a kormányt, hogy az egy dupla felhatalmazással felért.

Kőszeg Ferenc: Reichstagtűz Budapesten

Hatalomra kerülése előtt Hitler pártja a legjobb választási eredményt 1932. július 20-án érte el: ekkor a nácik a 37, 4 százalékos eredményükkel Németország legerősebb pártjaként foglalták el a helyüket a Reichstagban, azaz a Birodalmi Gyűlésben. Ugyanennek az évnek a decemberében ismét választás volt, de ekkorra a támogatottságuk 33,1 százalékra csökkent.

De a törvényi felhatalmazásnál is súlyosabb volt a járvány második hullámának a megjelenése. Este nyolctól reggel ötig nem mehetünk ki az utcára, legfeljebb kutyát sétáltatni. Továbbá ingyenes a parkolás. Ez jelentősen csökkentette az önkormányzatok bevételét, viszont alaposan megnövelte a közlekedési káoszt.

Karácsony után felderengett az új remény, itt a biztonságot nyújtó oltóanyag. Gondoltam, tekintettel a koromra, hamar sorra kerülök. Aztán lassanként kiderült, nincs oltási terv, senki sem tudja, mikor és hol kapja meg az oltást. Pedig e pillanatban semmi sem fontosabb az ország életében, mint az, hogy legalább hatmillió ember minél hamarabb megkapja az oltást, hiszen naponta száz ember hal meg.

A magyar ember válogat

Az Európai Bizottság október 15-én jelentést adott ki az oltási stratégiáról és az oltóanyag elosztásról. A BioNTech-Pfizer november 11-én 200 majd 100 millió adag szállítására kötött megállapodást az Európai Bizottsággal. December 21-én a cég megkapta a feltételes forgalomba hozatali engedélyt, december 27-én Magyarországra is megérkezett az első adag oltóanyag.

Az Európai Uniónak 450 millió lakosa van, a nyájimmunitás kialakulásához szükséges 60 százalékos „átoltottsághoz” 270 millió embert kell beoltani, az első oltás a novemberben lekötött oltóanyag-mennyiségből beadható. A tőkés világban az efféle szállítási szerződéseket tiszteletben szokták tartani, akár életmentő oltóanyag, akár szaloncukor szállításáról van szó, mert késedelmes szállítás esetén a szállítónak súlyos kötbért kell fizetnie.

Január 6-án a Moderna is megkapta az ideiglenes forgalomba hozatali engedélyt, és a Bizottság további gyártókkal is tárgyal, amelyek az oltóanyaguk biztonságos és hatékony voltát már igazolták. Ráadásul a Bizottságnak 2,7 milliárd Euró Szükséghelyzeti Támogatási Eszköz áll a rendelkezésére, foglalóként a tagállamok által megvásárolni kívánt mennyiség lekötésére. A Bizottság azt is jelezte, hogy a beérkező mennyiséget lakosságarányosan osztja el a tagállamok között.

Ilyen körülmények között egy normális ország normális miniszterelnökének nem volna más dolga, mint hogy megköszönje a Bizottság fáradozását, és szilveszterkor egy pohár pezsgőt igyon a bizottsági tagok egészségére. Csakhogy ezzel elismerné, hogy Magyarországnak , hogy az Európai Unió tagja. Ehelyett Orbán Viktor novemberben elkezdett azzal példálózni, hogy Magyarország Oroszországtól és Kínától is vásárolhat oltóanyagot, sőt a magyar emberek legszívesebben a Magyarországon előállított oltóanyagot adatnák be maguknak.

Látható, hogy Orbán a vakcinaválasztást is úgy képzeli, mint amikor a vevő eldönti, hogy gyulai vagy csabai kolbászt vásárol-e a hentesnél. Azt pedig tudjuk, hogy Karikó Katalin révén az oltóanyagot a magyar ész és az amerikai pénz együttese hozta létre. Persze Orbán következetesebb lett volna, ha a migráns ész és az amerikai pénz összefogásáról beszél, hiszen Karikó Katalin éppen úgy migráns volt, mint azok a szíriai menekültek, akiket Pintér Sándor rendőrei a szögesdrót függöny mögött éheztettek hazánk határán.

Orbán a választás szabadságaként állította be, hogy az emberek majd eldöntik, milyen vakcinát kérnek. Az Európai Bizottság aztán felvilágosította, az Európai Unióban csak olyan gyógyszert lehet forgalmazni, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyott. Egy ország persze megteheti, hogy a saját határai között más szert is forgalmaz. De ez azért nem helyes, így a szóvivő, mert az alternatív szerek növelhetik a bizonytalanságot, és ez tovább ronthatja az amúgy is alacsony oltási hajlandóságot.

Január 12-én az orosz oltóanyag-gyártó szóvivője elmondta a sajtónak: a gyár vezetése még nem döntött el, benyújtják-e a vakcinát az Európai Gyógyszerügynökséghez. Egy pillanatra úgy tűnt, véget ér Orbán szabadságharca a biztonságos és hatékony nyugati oltóanyag ellen. De nem így történt. Január 15-én Orbán már vigéci szenvedéllyel kínálgatta a kínai vakcinát. A dolog egyszerű, állította Orbán. Ha lesz sok kínai vakcina, és az emberek hajlandóak azzal beoltatni magukat, akkor nyár előtt fel lehet oldani a korlátozásokat. A „brüsszeli” vakcinákkal erre csak ősszel van esély. (444. január 15.)

Holott a dolog nem egyszerű. Például nem lehet tudni, hogy Orbánt továbbra is csak a Brüsszel elleni indulat motiválja, vagy a kínai oltóanyagban olyan magánüzlet rejtőzik, amilyen a kínai lélegeztető gépek beszerzése volt. 2009-ben orvosok is hirdették, hogy a madárinfluenza elleni védőoltást a kormány csak azért propagálja, mert meg akarnak szabadulni az oltóanyagtól, amelyet Gyurcsány fölöslegesen szerzett be. Ez volt akkor a Fidesz álláspontja. Aztán amikor kiderült, hogy százezer lakosra számítva Magyarországon többen haltak meg, mint a környező országokban, hörögve tiltakoztak az állítás ellen, hogy oltásellenesek lettek volna. Pedig akkor csak 131 ember halt meg, nem 11 ezer, mint most.

Kínában a Sinopharm vakcínáját csak 59 éves korig adják be, mert egyelőre még nincs kellő számú teszteredmény arról, hogyan reagálnak az oltóanyagra az idősebbek. Pedig éppen az ő oltásuknak kellene következnie. Romániában megkezdődött a hatvan éven felüliek oltása. Úgy látszik, őket jobban kedveli Brüsszel.

„A gyógyszerlobbi oltárán tízezreket, százezreket feláldozni súlyos felelőtlenség – olvasom ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég alkotmányjogásza szavait a Pesti Srácok január 12-i számában. Ilyen szituációban –  mondja a jogtudós – a lobbisták, spekulánsok, gazdasági érdekcsoportok befolyását háttérbe kéne szorítani, mert Brüsszelnek ez a fajta kitettsége emberéletekbe kerül.” Mintha visszarepültem volna gyermekkoromba: efféle szövegeket a Béke és Szabadságban olvastam, 1951-ben, tizenkét éves koromban.

Csak a kitettség szó zavar: ilyenek azért Boldizsár Iván lapjában nem jelenhettek meg. Ha az ifjú alkotmányjogász megkérdezett volna hozzáértőket, ahogy én megkérdeztem, ő is megtudhatta volna: „Brüsszel”, azaz az Európai Bizottság azért tartotta és tartja a kezében a tárgyalásokat a gyártókkal, és azért szállítja a vakcinát a kormányok megbízottjának, mert nem akarja, hogy a gazdag országok hamarabb jussanak hozzá az oltóanyaghoz, mint a szegényebb országok. És nem akarja, hogy a gyógyszerforgalmazók a többet fizetőnek előbb szállítsanak, mint a kispénzűeknek.

A fogadó országoktól Brüsszel csak azt kérte, hogy mire az oltóanyag megérkezik, legyen meg az oltási terv, legyenek készen az oltóhelyek, legyenek gépkocsik, amelyek az oltóanyagot kiszállítják az oltás helyszínére,  és legyenek további gépkocsik, kisbuszok, amelyek elviszik a vakcinát, az orvost, a nővéreket azokra a településekre, mintegy nyolcszáz ilyen van Magyarországon, ahol nincs orvos, nincs, vagy üresen áll az orvosi rendelő.

Hetekkel ezelőtt regisztráltattam magam az oltásra, választ nem kaptam. Ha a Vízműveknek küldök egy emailt, perceken belül megérkezik az automata üzenet, hogy megkapták, majd küldik az érdemi választ.  A Magyar Orvosi Kamara honlapján január 5-én megjelent beszámoló szerint „száznál több egészségügyi dolgozó töltött másfél-három órát egy nem nagy területű alagsori helységben összezsúfolódva”. Ha valakit ez alatt megfertőzött a koronavírus, vajon a frissiben megkapott oltás megóvja a betegségtől?

(Január 7-én a Magyar Önkormányzatok Szövetsége és a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége levelet írt Orbán Viktornak. A szövetségek együttműködést javasolnak a kormánynak. Orbán nem válaszolt. Az iskolában úgy tanítják, a megállapodásokat meg kell tartani, a levelekre válaszolni kell. Aki nem így tesz – bunkó.)

Az Európai Bizottság anyagában is vannak elsőbbséget élvező csoportok: az egészségügyi dolgozók, az idősotthonok lakói, a hatvan éven felüliek, a krónikus betegek. Eddig rendben, én azt sem kifogásolom, hogy az utcán szolgálatot teljesítő rendőrök is az elsőbbségi csoportba tartoznak. Nekem azok hiányoznak, akik csak a brüsszeli listán szerepelnek, a hazain nem. Ilyenek a fogva tartottak, a menekültszállások lakói: ők nem tarthatnak távolságot. Ha egy közülük megbetegszik, valamennyien megbetegszenek. Utánuk azok következnek, akik olyan munkát végeznek, amely lehetetlenné teszi a távolságtartást. Végül az utolsónak említett csoport:  a legszegényebbek, a hajléktalanok. A hajléktalanok? De hiszen ők folyamatosan jogszabályt sértenek. Még oltást is akarnak? Na, ne már!

Oltási terv helyett az országos kórház-főigazgató kijelentette, egyetlen hétvégén be lehet oltani másfél millió, de minimum egymillió embert. Jenei Zoltán nem orvos, végzettsége szerint közgazdász, foglalkozására nézve rendőr ezredes. Rendészeti szakállamtitkárként az ő szakmai felügyelete alatt állították fel a Kossuth téren azt a kordont, amelyet Orbán Viktor saját kezűleg bontott le.

Maradjunk az egy milliónál. Egy hétvége maximum 16 munkaóra. Egy óra alatt tíz embert lehet beoltani, azaz szombat-vasárnap százhatvanat. Egy millió ember beoltásához 6250 oltóhelyre van szükség. Mindenütt jelen kell lennie egy orvosnak , de inkább kettőnek, hogy váltsák egymást, szükség van továbbá négy nővérre, akik váltják egymást, két adminisztrátorra, aki felveszi a jelentkezők adatait, kiállítja számukra az oltási bizonyítványt. De mindennél több időt vesz igénybe az előkészítés: mindenkit időre be kell hívni, gondoskodni kell róla, hogy fedett helyen, távolságot tartva várakozzanak, és legyen hol pihenniük egy fél órát az oltás után.

Vajon van Magyarországon 6250 olyan hely, ahol ezek a feltételek teljesülnek, és még egy hűtőszekrény is van? Ha van, és hatmilllió ember eljön fölvenni az oltást, akkor hat hét alatt ennyien megkaphatják az első oltást, és jöhetnek a másodikért. Nem lehetetlen, de nagyon jó szervezés kellene hozzá, meg persze az is, hogy folyamatosan érkezzen az oltóanyag. Ha igy lenne, május végére befejeződne az oltás, és mehetnénk nyaralni.

De alig hiszem, hogy ez ilyen elvágólag sikerülne. Inkább még vitatkozunk pár hónapig, hogy Brüsszel az oka, a szétvert, lepusztított egészségügy az oka, vagy a szervezőkészség hiánya. És akkor bekövetkezhet Komáromi Zoltán keserű jóslata: eljön az október, nyájimmunitás még sehol, kezdődik az őszi influenza, és megérkezik a covid harmadik hulláma.

A hazudozás hagyománya: titkolt járványok, mellébeszélő illetékesek Magyarországon

A 20. századi világirodalom egyik legszebb elbeszélésének a háttértörténete: a város hatóságai eltitkolják, hogy a városban kolerajárvány van. A céljuk nyilvánvaló: attól tartanak, hogy a járvány hírére a turisták elkerülik a várost. A novellát Thomas Mann írta, a címe: Halál Velencében.

A verseny: vírus vagy előválasztás

Ha netán így lesz, csak a szerencsétlen körülmények magyarázzák?  2018-ban az ellenzéki pártok összefogása csak nagyon töredékesen valósult meg. A Jobbik nem volt benne, a baloldali pártok nem is akarták, hogy benne legyen, az LMP félig volt benne. Pedig egy kis összefogással tizenöt ellenzéki képviselő bekerülhetett volna a parlamentbe, és a Fidesznek nem lenne kétharmada. 2019 bebizonyította, hogy a heterogén ellenzék összefogása lehetséges; Budapesten az előválasztásnak igen nagy volt a mozgósító ereje.

Most minden készen áll egy országos előválasztási kampányra. Van rá esély, hogy az ország 106 választókerületének nagy részében csak egy ellenzéki jelölt álljon szembe a kormánypárt jelöltjével. Az előválasztás döntene arról is, ki legyen az Orbánt váltó kormány miniszterelnök-jelöltje. Van rá esély, vagy volna? Ha a járvány kitart az év végéig, ha a gyülekezés tilalma fennmarad, aligha lehet mozgósító előválasztást rendezni. Lehet, hogy Orbán erre játszik? Ha nem, vagy csak ímmel-ámmal kerül sor előválasztásra, akkor Orbán győzelmi esélye megsokszorozódik.

Ha a járvány az év végig fennmarad, a megbetegedések számának csökkenése ellenére, számolhatunk még húszezer halottal.

Megér ennyi életet, hogy Orbán újabb négy évig kormányfő lehessen?

Kőszeg Ferenc

Címlapkép: Orbán Viktor október 20-án megkapja az influenza elleni védőoltást. Forrás: Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldala.

Támogatási kampány

Megosztás