Kőszeg Ferenc

"mikor Bem észrevette az oroszokat a nagyító üvegen át..."

monogámia

A Házasság hete vs LMBT történeti hónap – kényszerházasságokhoz vezethet a CSOK

Nemigen hallgatom a közszolgálati rádiók híreit: az egységesre gyalult műsor túlságosan is emlékeztet a Kádár-rendszer híradójára. De persze tudom, ha rendszeresen blogokat akarok írni az Átlátszónak, időnként meg kell hallgatnom a híreket. És lám, a múlt héten is hallottam valamit, ami érdekelni kezdett.

Támogatási kampány

Az asszony szó helyes kiejtése

Vasárnap, február 7-én kezdődik a Házasság hete, tudatta a hírolvasó. Mondott még pár szót a házasság jelentőségéről. Aztán ünnepélyessé mélyült hangon közölte: Fővédnök: Herczegh Anita asszony… Elhangzik a név, töpreng a hírszerkesztő, és nem rendül meg a velő a hallgató agyában. Kell még valami hozzá, amitől a tájékozatlan hallgató is megérzi, hogy a fővédnök személyének különleges jelentősége van. Felséges, fenséges, méltóságos, ilyesmit nem lehet mondani, hiszen demokrácia van, vagy mi a szösz.

Elnökné asszony, ezt maga az érintett se venné jó néven. Elég lesz az asszony. Valójában persze arra sincs szükség, hiszen az Anita névből minden hallgató tudja, hogy egy nőről van szó. Hohó, nem egy nőről. Meg kell mondani a hírolvasónak, hogy az asszony szót olyan hangsúllyal mondja ki, hogy a hallgató rögtön tudja, ez az asszony asszony az asszonyok között.  Ha ezt megértik, akkor azt is tudni fogják, hogy az esemény, amelynek ő a fővédnöke, a NER támogatását élvezi.

Ebbe kössenek bele a brüsszeli bürokraták, akik azt állítják, hogy Magyarországon a tömegtájékoztatást a kormány irányítja.

Persze a Házasság hete nem újdonság, és a fővédnök asszony fővédnök volta sem az. Hogy a baráti körömből eddig senki se tudott róla, nem érv. Changez vos amis, cserélje ki a barátait! tanácsolta De Gaulle Soustelle tábornoknak, amikor a De Gaulle-t hatatomra segítő puccsisták vezetője elmondta neki, hogy a barátai, a puccsisták csalódtak benne.

Most azonban sok mindent megtudtam. Mindenekelőtt azt, hogy a Házasság hete ötlete az Egyesült Királyságból indult, 1994-ben. Magyarországon először 2008-ban rendezték meg. Az eredetileg civil és kisegyházi kezdeményezés mondhatni államosítására 2013-ban került sor: ekkor lett az események állandó fővédnöke az államelnök felesége, és ekkor lett a rendezvények főszereplője a katolikus és a református egyház. Nyilván a kezdeményezés angliai eredetéhez kapcsolódik, hogy a szerelem napjának, a február 14-i Bálint napnak, (Valentine’s Day) erre a hétre kell esnie, helyesen, hisz boldog és tartós házasság nem képzelhető el szerelem nélkül.

A Wikipedia szerint Valentine a szerelmeseken kívül a lelkibetegeknek és az epilepsziásoknak is a védőszentje; azaz már csak volt, mert – tekintettel legendája kétes eredetére – az 1970-es katolikus naptárreform törölte Bálintot a szentek katalógusából. Manapság a szerelmeseken kívül leginkább a virág- és édességkereskedők tekintik Valentine-t szentnek, hiszen ezen a napon a szerelmesek virággal és édességgel ajándékozzák meg szeretteiket. Meg persze a Házasság Hete Szervezőbizottsága, amelynek elnöke Herjeczki Kornél, a Harmat Könyvkiadó igazgatója. Az ő tiszte, hogy évről évre megtalálja a Házasság hete az évi jelmondatát, és a házaspárt, amely a mozgalom nagyköveteként lép a nyilvánosság elé. Idén a nagyköveti pár Pálúr János orgonaművész és a felesége, a jelszó pedig: Ezerszer is igen.

Hadd említsem még meg, 2019-ben a nagykövet Gorove László mentőorvos és katolikus diakónus volt; a diakonus a katolikus egyházban segédpap, a papi nőtlenség rá nézve nem kötelező. A név elég különleges ahhoz, hogy az olvasó feltételezze a mentőorvos Gorove István családjához tartozik; István a reformkor jelentős liberális politikusa volt, a kiegyezés után földművelésügyi majd közlekedési miniszter; a szabadságharc bukása után emigrált, távollétében halálra ítélték, és – akár későbbi főnökét, Andrássy Gyula miniszterelnököt – jelképesen kivégezték.

Jó dolog egy ilyen jelképes kivégzés, utána még lehet az ember miniszter, sőt miniszterelnök is. A kivégzés után a párizsi hölgyek akasztott embernek hívták Andrássyt, és ez csak növelte amúgy sem csekély sex appeal-jét.

Közben a rádió egyre hirdeti a Házasság hete eseményeit; a hét során párkapcsolati szakértők és híres házaspárok fognak beszélni, többnyire on-line, a tartós házasságról, amelynek kulcsszavai, ha jól emlékszem, a szerelem, a hűség és az őszinteség. Egy neves párkapcsolati szakértő azt fejtegette, nem az a kérdés, hogy egy tartós kapcsolatban élő ember, akár férfi, akár nő, harmadik partnerrel bonyolított randevújából lesz-e szexuális kapcsolat, nem az a kérdés, hűtlenség-e, ha a randevú során megálltak a csókolózásnál: egy szilárd monogám kapcsolat közepette a randevúba sem helyes belemenni, ha a randizó meg van győződve róla, hogy fenn akarja tartani a monogám kapcsolatát.

Jó tíz évvel a Vonzások és választások című regényének megírása után egy levelében Goethe műve alapeszméjeként a krisztusi mondást idézte: „Valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak az okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében”. A párkapcsolati szakértő regulájában kétségtelenül van bölcs óvatosság. De Goethe regénye a krisztusi mondásnak épp az ellenkezőjéről szól. A regény házaspárja, Charlotte és Eduard mindketten szerelmesek: Charlotte a férje barátját, a kapitányt, Eduard a felesége nevelt lányát, Ottiliát szereti. Szeretkezésük közben képzeletükben Charlotte a kapitányt, Eduard Ottiliát öleli. (Mellesleg: ez a világirodalom egyik legerotikusabb szerelmi jelenete.)

Erre vajon mit mond a párkapcsolati szakértő? Pedig ő aztán igazán profi. Csevegés közben elmondja, nagyon elfoglalt, hetenként csak egy napon fogad tanácsot kérő párokat. Egy ülés negyvenezer forint. A Házasság hetéről egyszerre a Fehér hetek jut az eszembe, az áruházak ágyneműt kínáló reklámkampánya. Az üzleti motívum mind a kettőben benne van. Miért is ne? Elvégre a házasság és az ágynemű szoros kapcsolatban állnak egymással.

A Házasság hete vs. LMBT történeti hónap

A Házasság hetével egy időben zajlik az LMBT történeti hónap. A LMBT a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű szavak rövidítése, a történeti hónap pedig azt jelenti, hogy előadások hangzanak el, viták zajlanak a szexuális kisebbségek helyzetéről. A kezdeményezés, akár a Házasság hete, angolszász eredetű, ez is 1994-ben indult, de nem Angliában, hanem az Egyesült Államokban. A történeti hónap időpontja országonként változik, az Egyesült Államokban októberben van, Németországban májusban, Ausztráliában márciusban, Angliában, Romániában, Magyarországon január-februárban.

A történeti hónap keretében tartja rendezvényeit a poliamória csoport is, amely azt hirdeti, hogy kettőnél több ember között is kialakulhat tartós és erős szerelmi kapcsolat. A monogámia hirdetői és a poliamória hívei egy dologban egyetértenek: mind a két csoport számára meghatározó elv az őszinteség. A monogámia nem egyeztethető össze az eltitkolt kalandokkal, mert óhatatlanul hazugsággal rontja a monogám kapcsolat légkörét. A poliamória jelszava az „etikus többszerelműség”,  tehát, ha egy pár egyik vagy mindkét tagjának a másik elől eltitkolt kapcsolatai vannak, az nem poliamória. Ahogy a hárem vagy a swinger club sem az.

A poliamória optimális esete az, ha a pár tagjai a másik szabadsága részeként elfogadják a másik kapcsolatát harmadik, negyedik személlyel. Persze ennek fenntartása a valóságban semmivel sem könnyebb, mint a szigorú monogámia. Sőt. De hát, ha máshonnan nem, Kunderától tudjuk, hogy az élet könnyűsége is elviselhetetlen. Számomra kifejezetten pozitív dolog, hogy egymás mellett léteznek a monogámiát és a poliamóriát hirdető csoportok. Lezárhatatlan párbeszédük kifejezetten pezsdítő.

Baj csak akkor van, ha az állam beleavatkozik a vitába, ha hatalmi szóval dönt az egyik álláspont mellett. Az Egyesült Államokban a Nemzeti Oktatási Szövetség (NEA) 1996-os közgyűlése megtiltotta a történeti hónapok iskolai említését, holott ezek között olyan is van, mint a Fekete Történeti Hónap: az afro-amerikaiak integrációja az amerikai történelem fontos része. De a világ, ugyebár, változik, 2o12-ben már iskolakerületek szervezték az LMBT történeti hónapot, 2015-ben pedig a Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek nyilvánította, hogy az amerikai államok egy részében azonos nemű párok nem köthettek házasságot. Angliában a történeti hónap támogatói között ott van a rendőrség és az ügyészség. Németországban a rendezvények közös mondanivalója a küzdelem a szexuális kisebbségek megkülönböztetése ellen.

Magyarországon a „migránsok” elleni uszításhoz egyre agresszívebben társul az uszítás a szexuális kisebbégek ellen, pontosabban – a fiatalság védelmének jelszavával – a tolerancia ellen. Ennek jele, hogy Orbán Viktor védelmébe vette Dúró Dóra könyvmegsemmisítő akcióját, és csatlakozott a képviselő érveihez: toleránsak vagyunk (ez Brüsszelnek szólt), de meg kell védenünk a gyerekeinket (ez a Fidesz szavazóinak).

2020. február 11-i számában – összefüggésben a Házasság hete előző napi megnyitásával – a Magyar Nemzet a házasságkötések ugrásszerű emelkedését ünnepelte. Való igaz: 2016-ban 51 805-en kötöttek házasságot (és 19 552-en váltak el), az 1919-es évben a házasságkötések száma ugrásszerűen 65 268-ra emelkedett (a válások száma valamelyest csökkent, a bíróságok „csak” 17 600 házasságot bontottak fel). A jelenséget a konzervatív napilap „esküvőboomnak” nevezte.

A tendencia, ha nem is ilyen ütemben, az elmúlt évben is folytatódott: 2020-ban 67 301-en léptek frigyre. Az előző nap elkezdődött Házasság hete „a családon belüli együttélés fontosságára hívja fel a figyelmet”. A Házasság hete rendezvényeinek is meglehetett a maguk jelentősége. De volt egy másik ok is, feltehetőleg nyomósabb, mint a rendezvények üzenete. A 10/2016 (II. 10.) számú kormányrendelet 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást és ugyanennyi kedvezményes hitelt ajánlott azoknak a pároknak, akik vállalják, hogy tíz éven belül három gyereket hoznak a világra. Aki csak két gyereket vállal, sokkal kevesebbet kap, aki csak egyet, jó esetben kifestetheti a lakását a támogatásból.

De húsz millió, az húsz millió. Nem 6,85 milliárd, amennyit az arab befektetők (?) kaptak, hogy megvásárolhassák belőle a Párisi udvart, nem 1 milliárd 580 millió, amennyit Obrusánszki Barbara családja kapott egy 1778 holdas nagybirtok megvásárlására, hogy a menyasszonynak mégis legyen valamije, amikor Rogán Antal felesége lesz, de azért egy praktikus szegény embernek ennyi is szép pénz. Akinek már van három gyereke, az az élettársával is megkaphatja a tíz milliót, még akkor is, ha az élettársak történetesen azonos neműek. De aki csak ígéri a gyerekeket, annak legalább a házasságlevelét be kell mutatnia garanciaként.

Lehet, hogy azt a tizenötezer embert, aki 2019-ben elhatározta, hogy mégis a házasságot választja, a húsz millió illata jobban meggyőzte a házasság előnyeiről, mint párkapcsolati tanácsadó bölcs beszéde, vagy mint a megyéspüspök imádságos intelme. Pedig nagy a kockázat. A tizenöt év hamar eltelik, és ha nincs pulya, vagy csak kettő van, vagy pláne, ha csak egy, akkor a pénzt kamatostul kell visszafizetni. Lesz még ebből olyan kravál, hogy a devizahitelesek megannyi tüntetése ahhoz képest a tűzoltózenekar farsangi felvonulása volt.

Kényszerházasság

Az 1894. évi XXXI törvénycikk mondta ki, hogy az állam csak azt a házasságot tekinti érvényesnek, amelyet a házasulandók az erre kijelölt állami hatóság előtt kötnek meg; ezt a házasságot azonban, ha nem állnak fenn bontó illetve tiltó akadályok, érvényesnek tekinti. E törvény elfogadása nagy lépés volt az állam és az egyház elválasztásának útján: ettől kezdve az egyház vallási okokból nem állhatta útját a házasságkötésnek, bár a házasság vallási jóváhagyását megtagadhatta.

Az egyházi esküvő formaságainak helyettesítésére jöttek létre azok az ál-ceremóniák, amelyekkel az anyakönyvi hivatalok ékesítették a házasságkötést. Ezek szellemükben leginkább az ifjúvá avatás (Jugendweihe) szocialista ünnepségére emlékeztetnek, amellyel az egykori Német Demokratikus Köztársaságban (szabadegyházi tradíciót követve) próbálták helyettesíteni az evangélikus egyházban szokásos confirmatio-t. Az efféle műünneptől sokan viszolyognak.

A KSH adata szerint 2016-ban Magyarországon 1 millió 757 ezer ember élt házasságban, 483 ezer élettársi kapcsolatban. A kapcsolat tartóssága, kizárólagossága tekintetében aligha van különbség a házasok és az együttélők között. Most a CSOK őket kényszeríti arra, hogy a Szentivánéji álom vagy a Lohengrin nászindulójának hangjaira bevonuljanak a házasságkötő terembe, és végig hallgassák az anyakönyv-vezető hat beszédkonzervének valamelyikét.

A CSOK (Családi Otthonteremtési Kedvezmény) házasság ellentmond annak, ami a tridenti zsinat óta a házasság lényege: a házasságkötésnek a jegyesek szabad akaratelhatározásából kell erednie; a jogszabály házasságkötésre kényszeríti a támogatást igénylő párt, holott a gyermekvállalásra tett ígéret tiszteletben tartását együttesen aláírt szerződéssel is biztosítani lehetne. A jelenlegi szabályozás ellen éppen az egyházaknak kellett volna tiltakozniuk, ha szembe néznének azzal, hogy a kommunista állam kényszer-kiszolgálása után most önként szolgálják ki a Fidesz-államot.

(Tudom, hogy az azonos neműek házasságának elismeréséért folytatott küzdelem – küzdelem a diszkrimináció ellen. Mégis úgy vélem, rossz irányból közelítik meg a kérdést. A házasságot kellene azzá egyszerűsíteni, ami: egy következményekkel járó jognyilatkozat megtétele két tanú és az erre felhatalmazott tisztviselő előtt, akár azonos neműek kötnek házasságot, akár különneműek. Ehhez nem kell se nászinduló, se ünnepi beszéd. Aztán ki-ki hite és ízlése szerint folytathatja a Mátyás templomban vagy a Dohány utcai zsinagógában, hét országra szóló lakodalommal vagy a házastárssal és a tanúkkal elfogyasztott pohár borral a munkahelyi büfében.)

Bárhogy ünnepli is a Magyar Nemzet a házasságkötések számának az emelkedését, bárhogy dicsekszik is a kormány a családpolitikai intézkedéseivel, az 1981-be megindult és azóta folyamatos  népességfogyást – azt, hogy többen halnak meg, mint ahányan születnek –  egyelőre nem sikerült megállítani, de még számottevően csökkenteni sem. Pedig hát a családpolitikai intézkedéseknek a célja és értelme mégiscsak ez volna.

2013-tól 2020-ig, tehát a Fidesz kormányzásának stabil nyolc évében 2016-ban volt a legkisebb a népességfogyás, akkora lakosság létszáma „csak” 33 097 fővel csökkent. Viszont a nyolcból öt évben a népességfogyás meghaladta a negyvenezer főt.

Legmagasabbra ez szám a múlt évben emelkedett, nyilvánvalóan a koronavírus következtében. Ekkor 92 233 gyerek született, de 139 149 ember halt meg, a veszteség 47 316 fő. A természetes fogyás a nyolc év alatt összesen 315 112 fő volt. Ennyivel mégsem csökkent Magyarország népessége, mert közben volt bevándorlás is. A népesedési statisztika azokat foglalja magába, akik hosszabb tartózkodásra jogosító igazolással rendelkeznek. Ebben a tekintetben a „migránsokat” veszélyesnek láttató kormányzati propaganda és külföldiek tartózkodási, munkavállalási engedélye – két különböző dolog.

A „migránsok” száma 2013-ban kerekítve 141 ezer volt, az engedélyes külföldiek száma 2020 végére elérte a 200 ezret. A kormányrendelet értelmében ők is kérelmezhetik a CSOK-ot, A legnagyobb nemzeti csoport az ukránok: 30 316 fő; ők többnyire vendégmunkásként dolgoznak budapesti építkezéseken. A legnagyobb Európán kívüli csoportot a kínaiak alkotják. Számuk a múlt év végén 19 655 fő volt. Magyarország lakossága 2020 decemberében 9 millió 731 ezer fő.   A külföldiek száma, mint láttuk, kétszázezer, a népesség két százaléka. Vajon indokolja ez az arányszám a rettegést a migránsoktól, akik megváltoztatják majd kultúránkat?

A svédek sikeresen szálltak szembe népességfogyással, a lakosság elöregedésével, a fiatalok csökkenő számával. Nem építettek kerítést a migránsok ellen, hanem a társadalom toleráns, befogadó tradícióit mozgósították. A migránsok befogadásával nemcsak a jelenben biztosítottak munkaerőt a gazdaság számára. Szívesen fogadtak be olyan népcsoportokat, amelyeknél eleven tradíció, hogy a családhoz sok gyerek tartozik. Ha ezek a gyerekek felnőnek, munkájukkal nemcsak önmagukról gondoskodnak, hanem segítik a honi társadalom öregjeit is, akik egyre tovább élnek, és egyre költségesebb orvosi ellátásban kell részesülniük.

De a migránsok befogadása mellett van más is, amivel a gyerekszám csökkenésére, a népességfogyásra válaszoltak. Svédországban 480 nap gyermekgondozási szabadság jár a szülőnek, erre az időre a gyerekét gondozó szülő táppénzt kap, a maximum 43 ezer korona fizetésének a nyolcvan százalékát. Törvény írja elő, hogy ebből a tizenhat hónapból három hónapot a férfinak kell kivennie, de kiveheti a tizenhat hónapnak a felét is. Az egyenjogúság elve egyre inkább arra készteti a férfiakat, hogy annyi időt töltsenek a gyerekükkel, amennyit az anya.

A nők már nem érzik úgy, hogy az anyaság kedvéért le kell mondaniuk a hivatásukról, hogy amig tanultak, csak elvesztegették az időt, hiszen nem csinálhatják azt, amire készültek. Sok munkaadó nem szívesen alkalmaz nőket, mert a nő gyereket szül, kiesik a munkából. A munkadó elvárja, elégedjen meg a nő kevesebb fizetéssel, hisz mire beletanul a munkába, elmegy szülni. De ha a fele időt a férfi is a gyerekkel töltheti, a munkaadó okoskodása elveszti az értelmét. Hiszen hiába férfi a munkavállaló, ő is elmehet gyermekgondozási szabadságra. Ez jó a gyereknek, jó a családnak. És hosszabb távon jó lehet a munkaerőpiacnak. Úgy tudom, Svédországban növekedni kezdett a gyerekszám.

És nemcsak Svédországban. Ez a modell számos országban hódít, és általános tapasztalat, hogy az Európai Unió több országában, mindenekelőtt Franciaországban lassította, megállított a népességfogyást. Mi itt Magyarországon nem akarunk migránsokat, nem akarjuk, hogy a nők dönthessenek, hogyan akarnak élni. Azt képzeljük, ha rákényszerítjük az élettársakra, hogy házasodjanak össze, majd szülni is fognak. Hajlamosak vagyunk a képzelgésre. Azt képzeltük, ha minden község magyar nevet kap, a lakosság nem magyar anyanyelvű többsége is magyar lesz. Azt képzeltük, ha nagyobb királyi palotát építünk, mint a bécsi Burg, az Osztrák-Magyar Monarchiából Magyar-Osztrák Monarchia lesz, és Habsburg-Lotaringiai II. Árpád ül majd a trónon.

Szegény II. Árpád. Szegény csacsi bölcseink. Szegény csacsi vezetőink.

Hányszor kell még pofára esnetek?

Kőszeg Ferenc

Címlapkép: Magyarország Kormánya / Facebook

Megosztás