A koronavírus, a pandemia súlyos károkat okozott a világnak, Magyarországnak, Budapestnek és Budapest Belvárosának, amelyet a Város szívének is neveznek. De hogy milyen súlyosak voltak a károk, és milyen kárenyhítő intézkedésekre került sor, az nem a víruson múlott, hanem az embereken, a döntéshozókon. A különbségek nemcsak a különböző országok között fedezhetők fel, hanem egy országon, egyetlen városon belül is. Többrészes sorozatunk a helyzetről és a különbségekről szól. Második rész.

A vírus meg az ember, első rész: A város szíve – infarktus után

A koronavírus, a pandemia súlyos károkat okozott a világnak, Magyarországnak, Budapestnek és Budapest Belvárosának, amelyet a Város szívének is neveznek. De hogy milyen súlyosak voltak a károk, és milyen kárenyhítő intézkedésekre került sor, az nem a víruson múlott, hanem az embereken, a döntéshozókon.

Minthogy az önkormányzattól hiába vártam választ a kerületben megszűnt vállalkozások számára vonatkozó kérdésre, megkerestem a kerület országgyűlési képviselőjét, az LMP színeiben megválasztott Csárdi Antalt. 2018-ban nagy meglepetés volt, hogy a konzervatív, fideszes kerületben egy ellenzéki nyerte a választást, méghozzá a Fidesz egyik üdvöskéjével, a Fidesz-kommunikációt irányító Hollik Istvánnal szemben. Csárdi Antal ismét választásra készül, az ellenzék egyik jelöltjeként indul az előválasztáson, és ha azt megnyeri, a jövő évi országgyűlési választáson. Ennek ellenére szakított időt, vállalta a beszélgetést. Internetes kutakodásom során megtudtam, hogy a képviselő szépapja Kamermayer Károly volt, az egyesített főváros első polgármestere volt.

Beszélgetés Csárdi Antal országgyűlési képviselővel

– Képviselő úr! Ha az ember a Belvárosban járkál, mindenütt bezárt boltokat lát, üres kirakatokat, és egy-egy feliratot: Eladó. Kiadó. A magyar kormány is nyújtott támogatást azoknak, akiket a járvány miatt anyagi kár ért, de ez a támogatás jóval szerényebb volt, mint amennyit német, francia kisvállalkozók kaptak.

– Cs. A.: Nálunk a válságkezelés egyrészt megkésett volt, másrészt a kormány csekély kedvezményekkel támogatta a kisvállalkozókat, és ezeknek a megszerzése is körülményes volt. Mire a kormányzati döntések megszülettek, üzletek, vendéglők sokasága ment tönkre. Sok jelzést kaptunk arról is, hogy a beérkező támogatásra a NAV rátette a kezét. Elkésett volt az a rendelkezés, hogy az éttermi alkalmazottak fizetésének egy részét az állam átvállalta. Mire ez a rendelkezés hatályba lépett, a vendéglői alkalmazottak már más megélhetés után néztek, például elmentek pizza-futárnak. Most már a vendéglős hiába akarja újra indítani a vendéglőjét, nem talál alkalmazottakat. Aztán ott vannak az önkényes döntések: nem a kisvállalkozásokat, nem a lakossági szükségletek kielégítését segítik a kormányzati döntések, hanem a “haverok” igényeinek kívánnak megfelni.

Egri ügyek; a győri Audi
Eger önkormányzata 1,5 milliárd kért a kieső önkományzati bevételek egy részének a pótlására (Parkolási díjak, idegenforgalmi adó), de csak 825 millió forintot kapott. A Mészáros  Lőrinc érdekeltségi körébe tartozó Hunguest Hotels Zrt. 17,7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Magyar Turisztikai Ügynökségtől. Ebből 2,8 milliárd jutott az egri Hotel Flóra felújítására, más Heves megyei és mátrai szállodákkal együtt a támogatás 5,7 milliárd forint volt. Erről az Egri ügyek még a járvány kitörése előtt hírt adott, 2019. november 30-án. Később az Egri ügyek, a facebook csoport portálja, feltette a kérdést: “ez az 5,7 milliárd forint mennyire segített volna olyan egri és Heves megyei nagyobb szállodák felújításán, amelyek mögött nincs ekkora tőke, így segítség nélkül nehezen, vagy alig válhatnak korszerűbbé a koronavírus miatti veszteségeik miatt.” A munkabérekhez és az árbevételhez képest a győri Audi kapta a legtöbb állami támogatást. A cégcsoport egy győri munkahelyére négyszer annyi közpénz jut, mint egy németországira. (hvg. 2020. 09. 01.).

– Egy hotellánc semmiképpen nem minősülhet kisvállalkozásnak. Egy nemzetközi óriásvállalat még kevésbé.

– A munkaerő megtartása érdekében szükség lett volna az álláskeresési támogatás idejének meghosszabbítására. Az ellenzéki pártok egységesen javasolták, hogy emeljék fel a támogatás időtartamát háromról kilenc hónapra. Németországban a munkanélküli segély 12 hónap, a nettó fizetés 60 százaléka. Minthogy a hosszabbítás nem történt meg, a vendéglátó-ipar és részben a kereskedelem is elvesztette a rendelkezésére álló munkaerő jelentős részét.

– Egy kerületi önkormányzatnak van valami ráhatása a kerületi vállalkozások helyzetére?

–  Egyrészt van, másrészt nincs. Ezt az ellentmondásos választ hadd magyarázzam meg. Egyrészt azoknak a helyiségeknek az esetében, amelyek az önkormányzat tulajdonában vannak, az önkormányzat változtathatja a bérleti díjat. Ugyanakkor látnunk kell, hogy a vállalkozásoknak egy szűk csoportja bérli a helyiséget az önkormányzattól, a helyiségek nagy része az 1990-es évek elején különböző beruházók kezébe került. Ezek a fix költségek, amelyeket mindenképpen fizetni kell, súlyos terhet jelentenek a kisvállalkozók számára. Ha a vállalkozó a helyiséget egy magántulajdonostól bérli, az önkormányzatnak semmiféle befolyása nincs a bérleti díjra. Egyértelműen állami feladat lett volna, hogy a járvány idején átvállalja az ilyenfajta terheket, erre voltak uniós források is, de ezek a források, finoman szólva, nem erre a célra lettek fölhasználva.

– Magyarország a SURE program keretében 504 millió Eurót kapott az Európai Bizottságtól, azaz a sokat gyalázott Brüsszeltől a munkanélküliség kockázatának a csökkentésére. Ez az összeg nem különösebben magas, Horvátország  például több mint egy milliárd Eurót kapott, de az 504 milliárdot 2021. május 25-én kifizették. Mit lehet tudni, mire költötték?

– A  Fidesz-KDNP a kormányzása során egy olyan rendszert alakított ki, hogy az egyes költségvetési tételek felhasználása átláthatatlanná vált.

Petőfi a shisha bárban

N. úr halála után az ékszerüzlet a Haris közben még működött egy darabig, de az órajavítás, az elemcsere megszűnt. Új órást kellett keresnem, méghozzá olyat, aki régi órákhoz is ért. Rég elhunyt nagyanyám holmijai között kezembe került egy Schaffhausen óra. Ezt a márkanevet gyerekkoromban odaadó tisztelettel hallottam kiejteni: akinek Schaffhausen órája van, az vitte valamire az életben, Annál is szívesebben mentem ebbe az üzletbe, mert a mesterné, aki özvegyi jogon vezette a boltot, a harmincéves háború egyik hadvezérének a nevét viselte. Rákérdeztem, és kiderült, a férje valóban a híres tábornok leszármazottja volt. A fiatal órás pedig mestere a szakmájának: néhány nap alatt rendbe hozta a száz éves órát, és az azóta is pontosan jár, csak persze naponta fel kell húzni. Hogy miként keveredtünk politikai beszélgetésbe, nem tudom. A fiatalember rajongó tisztelettel kezdett Orbán Viktorról beszélni; hálás, hogy távol tartja a migránsokat. Kerülni szoktam a spontán politikai beszélgetéseket, ezúttal azonban nem tudtam megállni – Miért gondolja, hogy távol tartja a migránsokat? – kérdeztem, – Száz méterre innen, a Pilvax-ban, Petőfi híres kávéházában most libanoni shisha bár működik. Azt már tudtam, hogy a shisha bár olyan helyet, mondjuk eszpresszót, jelent, ahol vizipipázni is lehet. A fiatal órás azonban rendíthetetlen volt. – Az más – mondta. – Aki beruház egy itteni vállalkozásba, az hadd jöjjön, az nem terrorista.

Lett volna néhány ellenvetésem, de nem folytattam. Korábban a Pilvax utcai teraszára kiültettek egy hungarocellből kivágott Petőfit, elé tettek egy pohár bort: a nagy költő ott ült az egyre hűvösebb alkonyatban, a bora csak nem akart elfogyni. Szinte örültem, hogy Petőfi eltűnt a hideg teraszról, és a teraszt vizipipázó arabok foglalták el, akik vidáman és hangosan társalogtak nemcsak a terasz vendégeivel, hanem a Haris közben sétáló további „migránsokkal” is. Minthogy engem, a fiatal órással ellentétben, nem zavarnak a „migránsok”, gondoltam, kihasználom az alkalmat, és iszom egy török kávét. Amikor úgy tizennyolc éves koromban rákaptam a kávéivásra, még nem voltak kotyogók, és más hasonló masinák: viszonylag jó kávét csak akkor lehetett inni, ha az ember török kávét főzött magának. Itt a shisha bárban, nem csalódtam, jó kávét főztek.

Viszont hamarosan jött a Covid, ez a hely is bezárt, és nem is nyitott ki újra. 2021 augusztusában mind a City Hotel Pilvaxban, mind az étteremben lázas munka folyt. Magyaros étterem nyílik itt hamarosan, mondta az egyik építőmunkás, meg újra nyit a szálloda is, és rámutatott egy telefonszámra, hogy ott érdeklődjem. Felhívtam a számot, mondtam, hogy az atlatszo.hu számára írok a belvárosi vendéglátó helyekről. Nem állítom, hogy nagyon lelkes fogadtatásra találtam, de kaptam egy e-mail címet: a sajtónak úgyis csak a főnök nyilatkozhat. A környéken az a szóbeszéd járja, hogy a Belvárosban működő vagy tatarozás alatt álló idegenforgalmi helyek az Orbán-család érdekkörébe tartoznak. Ez persze csak szóbeszéd, elhinni nem kell. Szoba a Pilvaxban az internet szerint jelenleg is foglalható, bár az oldal jelzi: On Operational Break, azaz szünetel.  A cégnyilvántartás ellenben azt adta ki, hogy  szeptember első  napján 17 óra 01 perckor a megadott feltételekkel  (a cég neve és címe) a cégnyilvántartásban nincs nyilvántartott adat.

De mi történt az arabokkal, akik olyan jó török kávét főztek, és a Covid előtt bőven voltak vizipipázó, jórészt arab vendégeik?

A véletlen jött a segítségemre. Át kellett mennem a Petőfi téren, és megpillantottam az ismerős feliratot: Marhaba Shisha Bar. Persze Shisha Bar jónéhány van már Budapesten, a Marhaba pedig informális köszönés, körülbelül annyit tesz, mint a Szia. De megláttam a magas pincért, aki a török kávét kihozta a Pilvax közben,  és már nem lehetett kétségem, hogy stílusos módon a vízipipa bár a Pilvax közből a Petőfi térre költözött. A magas pincér (hamarosan kiderült, hogy a tulajdonosok egyike) megismert, így megkérdezhettem, miért költöztek át. Nem volt forgalom, és túl magas volt a bérleti díj, mondta, de úgy éreztem, elhallgat valamit. Hiszen a Pilvax közben  csak nagyobb a forgalom, mint a Petőfi téren.  Arra is kitérő választ adott, ki a jelenlegi tulajdonosa a Pilvax szállónak, és az étteremnek. Az új Shisha bár helyén nemrégiben még egy Imperator nevű puccos étterem működött,  esténként drága kocsik parkoltak előtte.

De nyoma sem maradt, mintha a szél fújta volna el, vagy mintha – na, szia – parancsszóra adta volna át a helyét a shisha bárnak.

A Váci utca felé sétálva egy csinos épület állít meg, a La Prima Fashion Hotel a Piarista utca 6-os szám alatt. Itt nyoma sincs a pusztulásnak, a frissen tatarozott épület fehéren ragyog, az interneten fényképek és videók hirdetik a szobákat, a vendéglőben is élénk a forgalom. A tulajdonos a Mellow Mood csoport, a tetőszint alatt, mint a grófi, érseki palotákon a korona vagy a bíbornoki kalap, a két gazda neve: Sameer Hamdan és Zuhair Awad. “Weiszok, Braunok, Schwarzok (…) a kapuk torkából ugyanaz a szag árad, amelyet az amszterdami, a római és a velencei ghettóban is éreztem . . . “ Horthy Miklós és Kövér László kedvenc írója írta ezt,  Kren Cecil, aki a torma jelentésű német nevéhez biggyesztette hozzá az i, y toldalékot, amely nyelvünkben főként  helynevekből képez családneveket (Esterházy, Hatvany).

Így lett a szagérzékeny asszonyságból Tormay Cécile, jóllehet Torma helynév nem volt Magyarországon. De félő, ha ismét divatba jön az emberek szag szerinti megkülönböztetése, akkor némelyek nem tudják majd megkülönböztetni az arany kereszttel kitüntetett szálloda-tulajdonosokat a büdös migránsoktól.

Egy második séta

A Belváros icipici részében járkáltam: az itt bezárt üzletekből vontam le általánosító tanulságokat. Valaki mondta is, a József Attila utcától északra sokkal jobb a helyzet. A Hercegprímás utcai rendelőintézettől elindulva jártam tovább az utcákat. A Szent István tér a legkevésbé sem látszott kihaltnak, turisták is voltak, ha kevesebben is, mint 2019 nyarán, de a tágas tér mindkét oldalán élénk élet folyt a kávéházak teraszán. Ez folytatódott az Október 6. utca és a Zrínyi utca kereszteződésénél: a Hot Stone Steakhouse meg a Tom George Osteria terasza teli volt vendégekkel, bár a Közép-Európai Egyetem körül hullámzó nemzetközi diáksereg nagyon is hiányzott a színről. Most csak néhány angolul beszélő kamasz fényképezkedett a nagyhasú fővárosi rendőr zsánerszobrával.

Már majdnem elkönyveltem magamban, hogy tévedtem, az V. kerületnek ez a lipótvárosi része már kifelé igyekszik a járványkorszakból, mikor észrevettem az egykor hangulatosnak tartott Hilda vendéglő zárt ajtaján az ismerős feliratot: Átmenetileg zárva. Itt azonban a tulajdonos a bizakodását is jelezte: Tervezett nyitás 2021. november. Legyen igaza, bár a járványügyi szakemberek – és ki nem az manapság Magyarországon? – novemberre a Covid újabb hullámát ígérik.

Tovább haladva megálltam a Mérleg utca 6 előtt: itt volt az SZDSZ (a fiatalabbak kedvéért: Szabad Demokraták Szövetsége, Magyarország liberális pártja, amelyet a szovjet diktatúra demokratikus ellenzéke hozott létre 1988-ban) egykori székháza. A hajdani székházon meg a mellette álló 4-es számú épületen az EB Hungary építőipari kft dolgozik. Mindkét épület átalakítását a cseh alapítású, luxemburgi székhelyű CPI Property Group rendelte meg, a cég a középeurópai régióban építtet kereskedelmi rendeltetésű épületeket: üzletházakat, szállodákat. A Mérleg utca 4. szám alatt volt egykori irodaházból emeletráépítéssel háromcsillagos szálloda lesz, a 6-os számú házból négycsillagos luxusszálloda. Referencia munkaként honlapján az EB Hungary iskolákat, óvodákat mutat be, orvosi épületeket, amelyeken teljes szerkezetátalakítást hajtottak végre, felújított műemlék-épületeket. Miközben a szép és meggyőző képeket nézegetem az interneten, elém villan az utcán látott kép: a két félig lebontott épület, amelyen mintha hirtelen hagyták volna a munkát, a falon felirat: az építkezés megkezdése: 2019. 11. 07., befejezése 2020. 05. 31. Tényfeltáró sétám napján 2021. augusztus 25-ikét írtunk. Amikor az építkezés megkezdődött még töretlen volt az idegenforgalom felfutása.

Ez volt az az időszak, amikor ezrek költöztek ki az agglomerációba az évtizedek óta lakott belvárosi lakásukból, hogy az otthonukat airbnb szállássá alakítsák át, a 3-4 napra megszálló turisták számára.

De azért nem minden idegenforgalmi beruházás állt le. Tiborcz István Duna-parti építkezése, a MAHART székház átalakítása töretlen lendülettel folyik. Az építkezést a kormány (kormányfő: Orbán Viktor, az építtető apósa) nemzetgazdasági szempontból kiemelt fontosságú beruházásnak minősítette. (141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet, 1 sz. melléklet, 8. pont.) Ilyen minősítést kapott korábban a Párisi udvar átalakítása is. Vajon a két palesztin-jordán vállalkozó is közeli rokona a miniszterelnöknek?

Az ötcsillagos szállodában 216 szoba lesz, egy 28 lakásos társasház, két étterem és egy új kaszinó. Az épület az egykori Mahart székházon kívül magában foglalja a Vörösmarty téri “Münnich-házat” és Wekerle utcai “Weber-házat”. A MAHART székház utcai falát száz tonnás acélszerkezet tartja, miközben a műemléki épületet teljesen kibelezték.

A tervek még 2018-ban készültek, az építkezés 2019-ben kezdődött, a befejezést 2023-ra ígérték. A tervezés idején az idegenforgalom emelkedőben volt, a két éve tartó pandemia, amelynek még koránt sincs vége, meggondolásra késztet minden befektetőt, akinek sikere vagy esetleges bukása a piactól függ.

Ha azonban egy cég, mint Mészáros Lőrinc szálloda-birodalma és vélhetően Tiborcz István cége is korlátlan állami támogatásra számíthat, akkor a piac törvényeit felülírja a tulajdonos jövőképe.

Így volt ez a létező szocializmus évtizedeiben is, egészen az összeomlásig. A nemzetgazdaságilag kiemelt fontosságú beruházások gazdája nemcsak a törvényben felsorolt kötelezettségek alól mentesül, de nem kell tiszteletben tartania se jogszabályt, se szerződést, de még a Világörökség megőrzésére szolgáló nemzetközi előírásokat sem. Olyan helyzetben van, mint a pártállam idején az a nagyvállalati vezérigazgató, aki egyúttal az MSZMP Központi Bizottságának is a tagja volt.

Semmibe veszik az UNESCO ajánlásait a Mahart-ház átépítésénél | atlatszo.hu

Az UNESCO a budapesti világörökségi helyszínnel kapcsolatos határozatáról és tartalmának hátteréről az Átlátszó is megemlékezett. Most annak a szakértői jelentésnek jártunk utána, amely konkrétan megalapozta a bakui határozatot, annak érdekében, hogy megadjuk a feleletet a kormánynak a címben feltett álságos kérdésére.

Engem a jelen helyzet mégsem csak a Kádár-rendszer évtizedeire emlékeztet, hanem a török kiűzése utáni helyzetre is. Akkor a Neoaquistica Comissio, azaz az Újszerzeményi Bizottság könnyű kézzel osztogatta Magyarország gazdátlanul maradt földjeit a katonabáróknak és a hadiszállítóknak, akiknek a bécsi udvar milliókkal tartozott, és lehetővé tette német, szerb, szlovák, román parasztok betelepítését, hogy munkaerő is kerüljön az elnéptelenedett országrészekben kiosztott birtokokra. A birtokadományozás és a telepítés életet lehelt a pusztasággá vált országrészekbe, egyúttal azonban elősegítette egy új, császárhű nagybirtokos osztály és főnemesség kialakulását.

A Fidesz-adományozás is arra szolgál, hogy elősegítse egy Orbán-hű felső-középosztály kialakulását. A korrupció eszköz – a cél az Orbán-uralom évtizedekre szóló megszilárdítása.

A Dorottya utcában, amelyet Kazinczy Ferenc Pest legszebb utcájának tartott, nem olyan bizakodó a hangulat, mint a MAHART-sarkon. A Palazzo Dorottya utcai kirakatában egy étterem vonzó neve: The art of fine dining.  Az interneten rábukkanok Pákozdi Nóra írására (Gastró) Leora és David Seboek tizenhat éve él Magyarországon: külön érkeztek, de egy “torta megpecsételte a sorukat (…) azóta elválaszhatatlanok.”

A vezetéknév azt sugallja, hogy felmenőik között is lehettek magyarok. Több próbálkozás után a Dorottya utcában találták meg a helyüket, ott működtetik éttermünket. A cikket olvasva az ember kedvet kap, hogy nyomban odamenjen, és megkóstolja a leírt ételeket. Sajnos azonban a cikk 2015. május 6-án jelent meg. Most angol nyelvű felirat olvasható a kirakatban: Kedves vendégek, tájékoztatjuk, hogy a coronavirus miatt a Baraka bizonytalan ideig zárva tart. A Baraka név a Mister Baraka Kft-re utal, amelynek több üzlete is van a Dorottya utcában. A Baraka Zsolnay márkabolt ugyancsak zárva. Csöngetésre kinyitják, de csak abból a célból, hogy a készletük megmaradt darabjait eladják. November 11 óta zárva van a Vigadó épületében működött Víg Varjú étterem is; az internetes hirdetés azt javasolja, hogy rendeljünk házhoz szállítást a Vakvarjú éttermekből.

Visszaesik az idegen forgalom, hátizsákos turisták jönnek, a szállodák hihetetlen árengedményeket adnak, így is csak 30 százalékos a kihasználtság, hallottuk lépten-nyomon. Ez azonban nem vonatkozik a NER arisztokrácia szállodáira: őket átsegíti a válságon a közpénz. De nem vonatkozik a külföldi beruházóknak a szállodáira sem, akik bőségesen rendelkeznek tőkével, akik ki tudják várni, amíg visszajön a konjunktúra. A Matild Palace-ban egy “egyszerű” szoba 170 ezer forint, a Dunára néző kilátással 260 ezer, lakosztály 654 ezer.

A sétám véget ért, visszaérek a Haris közbe. A Haris köz 1-ben Janovszky cipőüzlete végkiárusítást hirdet. “Szomorú dolog, amikor egy ilyen hosszú történet véget ér” – írja a cégtulajdonos. “Ezt a cipőüzletet a nagyszüleim nyitották 1953-ban (…) A Belváros és főleg annak kereskedelmi forgalma azonban mostanra oda jutott, hogy a továbbiaknak konkrétan nincs értelme.”

Fiatal koromban ismertem egy idős házaspárt: a Kálvin téren volt cipőboltjuk. A “kulákprésről” mindenki tud, tudjuk, hogyan nyomorgatták a parasztságot, nemcsak a kuláknak minősített módosabb gazdákat, beszolgáltatással, folytonosan növekvő adókkal. Arról sokkal kevesebbet tudunk, mit kellett elviselniük a kiskereskedőknek, iparosoknak a háborút követő években. Ismerőseim elmondták, árut már nem kaptak, de az adót meg kellett fizetniük. Hátborzongató humorral tették hozzá, kétszer szabadultak föl: 1945 januárjában, amikor élve kijöttek a gettóból, és 1950-ben, amikor államosították az üzletüket.

Ma kapitalizmus van, verseny, és van, aki lemarad a versenyben. A Haris közi cipőbolt tulajdonosa azonban nem a versenyben maradt le. Nem is közvetlenül a járvány tette tönkre. Hanem a járványra hivatkozva bevezetett átgondolatlan kényszerintézkedések, a kényszerű boltbezárások, amelyeknek a hatását nem enyhítették áthidaló, kármentő intézkedések, csak nagyhangú dumák a munkaalapú társadalomról, meg az országról, amely “jobban teljesít”.

A szegény, mint az önkormányzat

Szegény, mint a templom egere – ez az ősi mondás már nem egészen igaz. A történelmi egyházak különféle közösségi célú programokra a 2021-es év költségvetése szerint 527 millió forintot kapnak: egy-egy katolikus plébánia, református gyülekezet hitéleti célú rendezvényekre átlagosan 400 ezer forintot kap a központi költségvetésből. A fővárosi kerületi önkormányzatok – kevés kivétellel – forgalomképes tulajdonnal nem rendelkeznek: a lakásokat eladták a korábbi bérlőknek, kevés szociális lakásként kiadható lakás maradt az önkormányzat tulajdonában.

A nem lakás céljára szolgáló helyiségeket, amelyek az önkormányzat tulajdonába kerültek, néhány óvatos és előrelátó kerület kivételével, lázas sietséggel adták el bérbeadással foglalkozó cégeknek: ezek adták-adják ki őket üzlethelyiségnek.

Így az önkormányzat válsághelyzetben sem tudja a bérleti díj csökkentésével segíteni a vállalkozásokat: ezt csak az új tulajdonos teheti meg – ha akarja. Az üzletbezárások kára persze eléri az ingatlan-vállalkozókat is. Ha a bérlő felmondja a bérletet, az a bérbeadó kára: a mongol kasmír bolt tágas helyiségét hónapok óta próbálják kiadni. A helyiségek gazdájának a veszteségei azonban sokszor a társasházi lakások tulajdonosait is terhelik.

A Ferenciek tere 11 szám alatti társasház legnagyobb helyiségét, amely az államosítás előtt Lipcsei Vilmos kétszintes konfekció üzlete volt, majd a hódmezővásárhelyi Divat kötöttárugyár budapesti mintaboltja lett, hosszú szünet után az OTP bérelte ki. Csakhogy viszonylag rövid idő múltán az OTP felmondott, attól kezdve természetesen a fűtésszámlát sem fizette. A lakók döbbenten tapasztalták, hogy a 2020-21-es fűtési szezonban a felhasznált fűtésmennyiség kevéssel csökkent, a fűtési díj ellenben mintegy 30 százalékkal emelkedett.

A fűtés-elszámolást készítő cég, a Techem képviselője elmagyarázta: a radiátorokat az OTP természetesen elzárta, de az áthaladó csövek a helyiségeket továbbra is fűtik, ennek a költségei most már a társasházat terhelik. Persze logikus volna, hogy ilyen esetben a többletet a helyiség tulajdonosa, azaz a  Keringatlan nevű cég fizesse, ez az opció azonban nem vetődött fel. A Keringatlan tulajdonosa Várszegi Gábor, a leggazdagabb magyar ingatlan-befektető, akinek vagyonát 2015-ben 115 milliárd forintra becsülték (Portfolió, 2015. 05. 14.).

Belváros-Lipótváros önkormányzata nem tartozik a szegény önkormányzatok közé: a nyugdíjasoknak télen fűtéstámogatást adnak, húsvétkor sonkautalványt osztanak, ezeket csak a CBA boltjaiban lehet beváltani. De komolyabb beruházásra nincs pénze a kerületnek.

1974-76-ban három gyalogos aluljáró épült az egykori Felszabadulás téren; az autók, autóbuszok mint egy autópályán rohantak fel-le az Erzsébet-hídra és le onnan az Astoria felé. Azaz rohantak volna, ha a zsúfoltság nem lassítja a rohanást. A felszíni gyalogos közlekedés megszűnt. Aki a Kígyó utcából jött és a Veres Pálné utcába akart eljutni, vagy fordítva, onnan a Kígyó utcába annak le kellett caplatnia az aluljáróba. Gyerekkocsival ez szinte lehetetlen volt, el kellett vándorolni a Puskin moziig, ott volt zebra.

Aztán jött a Fidesz a jelszóval, hogy helyreállítja az emberközpontú közlekedést. A Váci utcai aluljáró megszűnt. A kocsik most is őrületes tempóban rohannak, a Ferenciek templománál a zöld fél percig ha tart, idősebb embernek lehetetlen átérni a túlsó partra, máris robognak hat sávban az autók, buszok és a bömbölő motorok.

A Veres Pálné utcai aluljáróban számos üzlet működött, köztük egy zöldséges gazdag kínálattal. Az építkezés megkezdésekor az üzleteknek ki kellett költözniük. Úgy volt, hogy ez az aluljáró is megszűnik. De nem szűnt, viszont fel se támadt. A zöldséges a Veres Pálné utcába költözött. Megkérdeztem, ha vége az építkezésnek, visszatér-e az aluljáróba. – Eszem ágában sincs- felelte. – Ott nem lesz élet. Igaza lett: azóta hét év telt el, és az aluljáró ott maradt, félkészen. Az üvegajtós üzleteket lezárták, de az építési törmeléket, a szemetet nem takarították ki.

Én néha, ha buszra akarok szállni a Blaha felé, átmegyek az aluljárón, mert levánszorogni a lépcsőn még az is jobb, mint megkerülni a fél teret, átmenni három kereszteződésen. De legalább kitakarítanák a hajdani üzleteket. Nem a szegénységet, inkább az abszolút közönyt érzem ebben is:

a  város szívében, A jövő városa kellős közepén ott egy halott aluljáró, kosz és szemétdombok, mintha egy hajléktalan halt volna meg egy csikkel teleszórt kőküszöbön az egyesített Budapest első alpolgármesteréről, Gerlóczy Károlyról elnevezett utcában.

A Gerlóczy

A tér, ahol a Gerlóczy utca kezdődik, Kamermayer Károly polgármester nevét viseli, a szobra is ott áll a téren. A két Károly hosszú ideig együtt irányította a fővárost. Nemrégiben még itt működött a Gerlóczy szálló és a Gerlóczy kávéház. Közöm van hozzájuk, szívesen beültem egy kávéra, jól esett, hogy megismernek. Az Amerikából időnként hazalátogató hozzátartozóimnak is ez volt a kedvenc helye: ide jártak reggelizni, a barátaikkal találkozni. Külföldről érkező ismerőseimnek azt tanácsoltam, a Gerlóczyban szálljanak meg.

A 19. századból itt maradt földszintes házban volt T. Nagy Tamás sajtkereskedése, ahol francia sajtokat lehetett kapni. A cég zárt teherautóját, amely a sajtkereskedést hirdette, mindenki ismerte a Belvárosban. Úgy tudtam, a sajtkirálynak üzletrésze van a Gerlóczyban is. A Covid első hulláma után a kávéház kinyitott, egyszer meg is ebédeltem ott. Aztán 2020 őszén újra bezárt. A környéken úgy tudják, hogy a bezárás nem végleges.

Szerettem volna többet tudni a Gerlóczy mútjáról és jövőjéről. Némi utánajárás, levelezés után sikerült megbeszélni egy találkozást T. Nagy Tamással.  Három órás társalgásunknak csak néhány mozzanatát tudom itt felidézni.

Beszélgetés T. Nagy Tamás vállalkozóval
– Tulajdonképpen egész életemben vállalkozó voltam, a 80-as évek elejétől, akkor már lehetett vállalkozni.  Amikor a feleségemmel megismerkedtünk, egyetlen fontos szempont volt, hogy valamiből meg tudjunk élni. Én a 90-es évek elejétől pékséget üzemeltettem, aztán autós mozit, kisvendéglőt a Rózsa utcában, ezt a hármat így együtt. Akkor csak kenyérgyárak voltak, egyik nap megsütötték a kenyeret, aztán másnap árulták. Mi meg a frissen sütött kenyeret elvittük kis üzletekbe. A Garay téren gomba kereskedésem volt, megállapodtam egy csepeli termelőszövetkezettel, az egész várost beterítettük gombával. Persze volt, amibe belebuktam, Zalában vettem karácsonyfát, szenteste a 2500 fából 2300 még megvolt.  Mohácson születtem, de tíz éves koromban elkerültem Mohácsról, Pécsen jártam egy olyan középiskolába, amely ma már nem létezik. Nevezetesen a szerb-horvát, vagy horvát-szerb tannyelvű iskolába.  Jugoszlávia felbomlása után különvált a horvát tannyelvű és a szerb tannyelvű iskola. Anyám sokác volt, Mohácson elég sok sokác élt, a katolikus vallású délszlávokat nevezték így, a török hódoltság idején húzódtak Magyarországra Bosznia-Hercegovina területéről. Visszatérve a vállalkozói életemre, a feleségemmel, aki textilvegyész, arról beszéltünk, hogy kell egy téma, amit felépítünk. Nyitottunk egy kis vendéglőt, egy kafanát, ahogy a Balkánon mondják, mediterrán ételekkel. Ehhez fetasajt kellett, amit Magyarországon akkor nem lehetett kapni. Görögországba menő kamionosokkal állapodtam meg, hogy hozzanak fetasajtot.  Aztán a csomagoláson láttam, hogy Kisteleken gyártják, forgalmazza a Terimpex. Megkerestem őket, nem egészen fetát gyártottak, de valami nagyon hasonlót. Ez még 1987-ben történt, akkor született a Tamás fiam. Nem egy gyerekbarát dolog, ha az ember egy kisvendéglőben neveli a gyerekét. Megpróbáltunk valami polgári foglalkozást találni, ami összeegyeztethető azzal, hogy a gyereket óvodába, aztán iskolába kell vinni. Azt láttuk, hogy Magyarország a térség legnagyobb fetasajt exportőre, itthon viszont egy kilót nem lehetett eladni belőle. A magyar ember ezt nem eszi meg, mondták. Közben azonban nyíltak az etno éttermek, ott kellett a sajt. A Gerlóczy utcában volt Fuchs bácsi villanyborotva javító műhelye, amikor a tulajdonos meghalt, átvettük a bérleti jogot, így jutottunk elérhető áron üzlethelyiséghez 1993-ban. Aztán megismerkedtem egy francia-német házaspárral, a férfinak Magyarországon volt munkája, de sokat utaztak Németországba, Franciaországba, a felesége fantasztikusan ismerte a francia sajtokat, nagyon sokat tanultam tőle, pedig őt inkább a kortárs festészet érdekelte, a jugoszláviai naív festők. Én meg megismerkedtem Pócs Péter plakátművésszel. Már ismert, jó nevű grafikus, plakáttervező volt, de kereskedelmi plakátot csak én rendeltem tőle. Volt egy Sajtszabadság felíratú plakátja, sikere volt, sokan felfigyeltek rá. A Gerlóczy utca 1-ben lévő lakásokat meg a földszint helyiséget két unokatestvér megvette, ők kezdeményezték, hogy csináljunk az épületből szállodát és kávéházat. Én az üzemeltetéssel foglalkoztam, a tulajdonrészem 20 százalék. Három évvel ezelőtt úgy láttam, hogy másképp kellene összerakni ezt a dolgot, a mostani vendégek számára a kávéházi tradíció nem jelent semmit. Változtatásokat javasoltam, de a tulajdonosok ebbe nem akartak belevágni. Úgy gondoltam, az a leghelyesebb, ha hátralépek, a tulajdonrészemet megtartom, de az üzemeltetésből kiszállok. Sok mindent olvasok, hogy mit kellene tenni a vendéglátással. De tudomásul kell venni, vannak dolgok, amik elfáradnak, ez a Covid nélkül is bekövetkezik. Jónéhány vendéglő van a Belvárosban, amelyek a szocializmus időszakában is működtek, sikeresnek számítottak, de úgy ahogy annak idején, nem működhetnek tovább. Az a nehéz ebben a mesterségben, hogy az ember meg tudja őrizni, ami érték, és el tudja felejteni, ami már nem kell. Amit a Covidnak tudnak be, az megtörtént volna Covid nélkül is. kell tatarozni, még kifestetni se, nulla beruházással működik.
– Amikor a Gerlóczy utcát, a Kamermayer Károly teret tatarozták, volt egy olyan szóbeszéd, hogy nem indokolt, hogy a tatarozás miatt a Gerlóczy nem használhatta a teraszát, hogy ezt az önkormányzat direkt csinálta, hogy a Gerlóczy működését lehetetlenné tegye.
– Ez nem szóbeszéd volt, ez tény. A Gerlóczy a párizsi modellt akarta követni, nyitni az utca felé. A teraszengedélyt minden évben újra kérvényezni kellett, csakhogy a kérelemre nem válaszoltak. Ez is rész volt a kiszorítási politikának. Ha üzletről üzletre végig lehetne nézni, kinek a kezében vannak az üzletek, jobban értenénk, hogy mi történt az elmúlt húsz évben a Belvárosban. A bérleti szerződések határozatlan idejűek voltak. Ha valaki magasabb bérleti díjat fizet,ígérték, egy idő után megvásárolhatja azt a helyiséget, amelyben működik. Az új bérleti díj az eredeti bérleti díj tízszerese volt, a helyisé sokszor mégsem került a bérlő tulajdonába. Fénykorában a Gerlóczyban, a szállodában és a kávéházban 30-40 ember dolgozott. Ennyi embert nem lehet megtartani, ha nincs bevétel. A Gerlóczy utcában évi 650 ezer forintot kellett fizetnem csak azért, hogy a teherautóm behajthasson a sajtkereskedéshez. Kőbányán nagykereskedés működik. A vendéglátásnak vagyunk a beszállítói. Három lábon áll a vállalkozás: alapanyag, eszközök, technológia. A vállalkozást részben már a fiamnak adtam át. Tizenéves kora óta járja velem a világot. Én részmunkaidős nyugdíjas leszek. Ami a vendéglátó helyek, az üzletek bezárását illeti – nem lehet mindent a Coviddal magyarázni, A Pozsonyi útra visszatértek a vendégek. A Rosenstein mitől életképes? Ugyanazok az emberek dolgoznak ott, akik korábban is ott dolgoztak. Miért menjen vissza, ha a bajban elengedték a kezét? A megnyitásakor ötezer emberrel több élt a Gerlóczy környékén mint ma.
– A KSH adata szerint 1980-ban az V. kerület lakossága 50 128 volt, 2018-ban 28 928.
– Stratégiai változtatás nélkül ilyen változásokat nem lehet túlélni. A belvárosi kereskedelmet nem a Covid tette tönkre. Az legfeljebb a kegyelemdöfést adta meg.

Borús kitekintés

Ha a jövő évi választáson az Orbán-kormány megbukik, akkor Mészáros Lőrinc, Tiborcz Istvánközpénzen létrehozott, fenntartott szállodabirodalma úgy tűnhet el, ahogy a forró homokra öntött vödör víz tűnik el a tűző napon. Ha Orbán kormányon marad, akkor tovább hull a közpénz-eső, és a tovább regnáló Orbán-rendszer olyan csődöt hagy maga után, amilyet a reálisan létező szocializmus hagyott 1989-ben.

Nem derűsebb a helyzet, ha külföldi tulajdonú szállodák jövőjére gondolunk.

Hogy mitől jön egy ország divatba a külföldi turisták számára, azt nagyon nehéz megmondani. Nincs tengerünk, a túlzsúfolt Balaton nem az Adria, nem a Földközi tenger. Nincsenek hegyek, hosszan használható sípályák, a normafai műhó nem helyettesíti a matterhorni lesiklást, Budapest kulturális kínálata nem vetekszik Bécsével. És a politikai viszonyokról terjedő hírek sem teszik vonzóbbá az országot.

A Centrál Kávéháznak nincsen olyan legendája, mint a Pilvaxnak, a Centrál sorsa nem olyan sokkoló, mint az, hogy a 48-as forradalom kávéháza vízipipa bár lett.

De azért sok irodalomkedvelő kávéház-járó számára lehangoló, hogy a híres kávéház, ahol Kiss József kerekasztala állt, ahol Karinthy kísérletileg mérte meg a pesti vicc otterjedési sebességét, és ahol 1944-ben  a szigorúan titkos németellenes katonai szervezkedés késve érkező tagját a pincér azzal a sajnálkozó mondattal fogadta: Méltóságos uram, az összeesküvő urak már távoztak, olyan török tulajdonos kezébe került, akinek Karinthy neve semmit sem jelent. 2020 márciusában a török tulajdonos kissé álszentnek hangzó üzenettel kért elnézést vendégeitől, hogy egészségük érdekében átmenetileg kénytelen szüneteltetni a kávéházat.

Holott ugyanahhoz a családhoz tartozott, mint a Matild Palace építtetője, és pontosan tudta, hogy 2021 őszén megnyíló Belvárosi kávéháztól néhány száz méterre nincs szükség egy hasonló jellegű kávéházra, tehát a Centrál legfeljebb Metro clubként nyithat meg újra. Bármekkora rokonszenv fűzi össze Erdogan budapesti barátját és isztambuli párthíveit, az üzlet az üzlet, és ha nem lesz elegendő vendég a Matild Palota 1000 dolláros lakosztályaiban, az Ozyer család meg fogja szüntetni az üzemeltetését. Legfeljebb bazárt csinál belőle, ha már megszerezte az értékes telket. S még örülnünk kell, hogy nem janicsár kiképző központot.

Kőszeg Ferenc

Fotók: Szopkó Zita/Átlátszó