A kurszki csata

„Sztálingrád után vagyunk” – nyilatkozta Lengyel László a 168 Órának 2019. november 10-én, miután az önkormányzati választáson Budapesten, megyeszékhelyeken és számos nagyobb vidéki városban az ellenzéki összefogás legyőzte a Fideszt, amely 2010. óta biztos fölénnyel tartotta a kezében a kormányt és az önkormányzatokat is. Én óvatosabb voltam. Csak annyi történt, hogy az önkormányzati választás megállította Orbán győzelmi sorozatát, írtam a Mérce 2019. október 14-i számában.

Ha a második világháború történetéből keresünk analógiát, nem tartunk Sztálingrádnál. 1941 novemberében a szovjet hadsereg néhány kilóméterre Moszkva előtt megállította a német előre nyomulást, és ezzel véget vetett a villámháborús győzelmek sorozatának. A német hadsereg nem szenvedett megsemmisítő vereséget, de gyors győzelem helyett hosszú háborúra kellett berendezkednie. Ezért adtam cikkemnek a címet: Orbán a volokalamszki országúton. Volokalamszk kisváros Oroszország fővárosa közelében. A volokalamszki országút Alekszandr Bek műve, talán a legjobb szovjet háborús regény, amely nemcsak a német villámháborúnak véget vető harcokról szól, hanem arról is, hogyan formálódik a kazah nemzetiségű parancsnok vezetésével egy zászlóalj újonc fegyelmezett katonává.

Folytatva a háborús analógiát az előválasztást nem Sztálingrádhoz hasonlítanám, hanem a kurszki csatához, amely 1943. július 5-től augusztus 23-ig tartott. A harcokban szovjet részről egy millió 300 ezer katona vett részt, 19 ezer ágyú, 3500 páncélos, 2000 repülőgép. A német oldalon 900 ezer katona, 10 ezer ágyú, 2700 páncélos, 2000 repülőgép. Bár a szovjet veszteségek jóval nagyobbak voltak a német veszteségeknél, hadtörténészek értékelése szerint a németek erejét nem Sztálingrád, hanem a kurszki csata törte meg: újabb stratégiai kezdeményezésre a keleti fronton már nem voltak képesek, és a háború utolsó két évében vereség vereséget követett egészen a végső összeomlásig.

Összefogások kudarca

Az ellenzék sikerét 2019-ben a Magyarországon addig ismeretlen előválasztás előzte meg. A választópolgárok az előválasztáson választották ki az ellenzéki pártok jelöltjei közül az ellenzék főpolgár-mester jelöltjét, a kerületek, városok polgármester-jelöltjét. Az előválasztásnak váratlanul nagy mozgósító hatása volt, és egy csapásra ismertté tette a jelölteket. E siker alapján örök pesszimistaként azt gondoltam, a Fidesz mindent meg fog tenni, hogy a 2022. áprilisi parlamenti választást megelőző előválasztást lehetetlenné tegye. Ehhez váratlanul kedvező lehetőséget kínált a 2020 januárjában kitört koronavírus járvány.

Történelmi analógiaként a német birodalmi gyűlés (a német parlament) épületében kiütött tűzről, a Reichstag égéséről írtam.  A kormány a kommunistákat vádolta gyújtogatással, a kommunisták Hitler kormányát. A történeti kutatás egyik „conteo”-t sem igazolta, a gyújtogató egy magányos anarchista volt. De a merénylet a náciknak nagyon jól jött: tekintettel a terrorista fenyegetésre, felfüggesztették a szabadságjogokat, stb. Orbánék a járványra hivatkozva fogják betiltani vagy legalábbis korlátozni az előválasztást, jósoltam. (Reichstagtűz Budapesten, Átlátszó, 2020. március 29.)

Kőszeg Ferenc: Reichstagtűz Budapesten

Hatalomra kerülése előtt Hitler pártja a legjobb választási eredményt 1932. július 20-án érte el: ekkor a nácik a 37, 4 százalékos eredményükkel Németország legerősebb pártjaként foglalták el a helyüket a Reichstagban, azaz a Birodalmi Gyűlésben. Ugyanennek az évnek a decemberében ismét választás volt, de ekkorra a támogatottságuk 33,1 százalékra csökkent.

Olvasóim kinevettek, az előválasztásig majdnem két év van még hátra, hol lesz addigra a vírus. Egyikünknek sem lett igaza: a vírus még mindig itt van, az előválasztást viszont nem tiltották be.

Mintha a Fidesz elhitte volna a saját propagandáját: az előválasztást nem kell komolyan venni, értelmetlen bohóckodás, Gyurcsány-show. Akár az 1989-es négyigenes népszavazás idején az MDF-propagandája: nem megyünk el, nem szavazunk. Pozsgay Imre hajszálon múlott veresége következtében Magyarországon 1989-ben nyugati parlamentáris demokrácia jött létre, nem keleti típusú elnöki köztársaság. A 2010 előtti politikai elitet joggal lehet bírálni. De a nyugati világ két alapintézményét, a több párt rendszert és a piacgazdaságot mégis a rendszerváltó pártok hozták létre Magyarországon: az SZDSZ, az MDF, a Fidesz. Az előválasztás iránti érdeklődés az elmúlt hetekben minden várakozást felülmúlt: a második fordulóban 652 353-an szavaztak.  Mintha az emberek ki lettek volna éhezve arra, hogy szavazzanak, hogy döntsenek. Akármi lesz is a folytatás, Orbán Viktor hatalmas pofont kapott.

Amióta a Fidesz 2010-ben kormányra jutott, és nyomban ki is nyilvánította, hogy a belátható jövőben meg is akarja őrizni, s egyre inkább ki akarja szélesíteni a kormányzati hatalmát, az ellenzéki politika arról szólt, hogy melyik párt vagy milyen pártszövetség tudna a következő választáson fölébe kerekedni az egyeduralmat gyakorló Orbán-pártnak. A korai LMP-ben megvolt a törekvés arra, hogy középpártként kihívója legyen a Fidesznek, de nem volt elég népszerű hozzá, és a baloldal is mindent megtett, hogy lejárassa Schiffer Andrást.

Ennek ellenére, úgy vélem, nem volt bölcs döntés, hogy az LMP politikusainak jelentős része kivált az általuk alapított pártból, és Bajnaihoz csatlakozott.

Bajnai korábban jó miniszterelnöknek bizonyult, őszintén szerette volna, ha pártját középpártként tudja elhelyezni a politikai játéktérben. De a politika bensőséges ismerői biztosak voltak benne, hogy a jobboldali szavazó Orbán ellenében nem fog Bajnaira szavazni. Ezt legelőbb maga Bajnai látta be, és hátat fordított a magyar belpolitikának. A választás előtt tömegek követelték az összefogást. Létre is jött: a 38 mandátumból 29 lett az MSZP-é, 9 a másik négy politikai csoporté. A választás után még inkább világossá vált, hogy az ellenzék nem tudja legyőzni a Fideszt. Ennek ellenére a 2018-as választás előtt három miniszterelnök-jelölt ült le vitázni jövendő kormányuk politikájáról: Karácsony Gergely, Szél Bernadett és Vona Gábor.

Sok okosat mondtak, beszélgetésük mégis szánalmas volt, hiszen a néző tudta, hogy egyikükből sem lesz miniszterelnök.

A Fidesz jelöltjének az egyéni választókerületek jelentős részében nem volt meg az ötven százalékos támogatottsága. Három rivális jelölttel szemben persze így is könnyen győztek. Vona Gábor azonban senkivel nem akart egyezkedni, a Jobbik jelöltjeit senki javára nem léptette volna vissza. Pedig az egyeztetésnek a Jobbik lett volna a legnagyobb nyertese. De a baloldali publicisták kérlelhetetlenül egyetértettek Vona Gáborral: „Nácikkal soha!”. Így lett Orbán Viktornak harmadjára is kétharmados többsége.

Pedig Gulyás Márton már ekkor javasolta az összefogást, Márki-Zay Péter pedig példát is adott rá: 2018. január 25-én választották meg az összes ellenzéki párt összefogásával Hódmezővásárhely polgármesterévé. A nevét először egy rövid cikkemben írtam le a hvg-ben, 2018. április 12-én. Azután megfeledkeztem róla.

Előválasztás és választás

Az amerikai előválasztás arra való, hogy a két nagy párt jelöltjei közül a Demokraták illetve a Republikánusok biztos szavazói kiválasszák azt, aki megítélésük szerint a leginkább képes arra, hogy a választáson legyőzze a másik párt jelöltjét. Az amerikai előválasztáson csak az vehet részt, aki regisztráltatta magát a pártja biztos szavazójaként. Bár a jelöltek között vannak politikai különbségek, és ez természetesen befolyásolja az előválasztás résztvevőinek a szavazatát, az elsődleges szempont az, hogy ki győzheti le a rivális párt jelöltjét.

A mi előválasztásunk óhatatlanul pártok versenye is volt, hiszen a jelöltek és a pártok csak abban értettek egyet, hogy le akarják győzni Orbán Viktort. Egyébként volt köztük baloldali és jobboldali, konzervatív és liberális.

Ezek a nézetek főképp a facebookon csaptak össze. Az én facebook ismerőseim általában értelmiségiek, jobbára baloldali értelmiségiek. Márki-Zay Péter elmondta, hogy olykor ráver a gyereke fenekére, ha az a figyelmeztetés ellenére harmadszorra is lelép a járdáról. Erre számos facebookozó leírta, ilyen ember, nemhogy miniszterelnök nem lehet, de semmilyen közéleti tisztséget nem tölthet be. Magyarán inkább maradjon Orbán  a miniszterelnök, minthogy ő egy gyerekbántalmazóra szavazzon.

Aki így írt, így döntött, az menet közben nyilván elfelejtette, mi az előválasztás célja. Az már a 2026-os választási csatában vett részt, amikor Orbán már nincs a színen, és arról kell döntenie, hogy a konzervatív párt vagy a liberális párt jelöltjét támogatja-e. Szerencsére az előválasztás 650 ezer résztvevője között nemcsak ilyen távlatosan gondolkodó értelmiségiek voltak. Akadtak köztük, akik az eszükre hallgattak, és nem felejtették el, hogy az előválasztás Orbánról szól, és nem a gyereknevelés finomhangolásáról.

Hosszabban április 30-án írtam az atlatszo.hu-n Márki-Zay Péterről. Orbán Viktor legesélyesebb ellenfele – ez volt a cikkem címe, holott persze jól tudtam, milyen távol vagyunk nemhogy MZP esélyeinek a latolgatásától, de magától az előválasztástól is.  „2021 áprilisának végén még abban sem lehetünk biztosak, hogy lesz előválasztás: a Fidesz mindent el fog követni, hogy ne legyen, vagy csak a lehető legszerényebb keretek között” – írtam cikkem záró részében.

Orbán Viktor legesélyesebb ellenfele: Kortesbeszéd Márki-Zay Péter ügyében

A jobboldali sztereotípiákat a magyar vitézségtől, a magyar felsőbbrendűségtől a magyar tehetségig (bizonyíték: Neumann János, Szilárd Leó, Teller Ede) könnyű megvetni és kiröhögni. De ott vannak a koronként változó baloldali sztereotípiák: a német újrafelfegyverzés: a fasizmus újjáélesztése. A NATO az imperialista országok agresszív katonai tömbje (1957).

Az érveket Márki-Zay esélye mellett nem volt nehéz összegyűjteni: konzervatív, vidéki, nagycsaládos, vallását gyakorló katolikus, Hódmezővásárhely sikeres polgármestere. Nyilvánvaló volt számomra, hogy nála senkinek nincs több esélye arra, megszólítsa azokat a  konzervatív, vidéki választókat, akiknek elegük lett Orbán Viktorból, de egy baloldali jelöltre biztosan nem szavaznának.

Valamivel korábban láttam a Mérce videóját a győri polgármester-választásról: A győri polgármester-választáson Karácsony és Márki-Zay együtt vettek részt, együtt támogatták az ellenzéki jelöltet, Pollreisz Balázst. Így született meg az álom a tandemről, amikor még semmilyen választási eredmény nem igazolta, hogy Márki-Zay és Karácsony fej fej mellett fognak végezni az előválasztáson, a közvélemény-kutatási adatok alapján pedig az értékelők semmi esélyt nem adtak Márki-Zaynak.

„Ezt a helyzetet, ezt az együttműködést szeretném újra látni a jövő évi választáson. És nemcsak a választáson, hanem a kormányzás négy éve során. Budapest főpolgármestere és Magyarország miniszterelnöke együtt, egymást támogatva vezessék az országot és az ország fővárosát. Két tisztességes politikus, egy jobboldali meg egy baloldali, akik között nincsenek áthidalhatatlan ellentétek, akik képesek lennének akár együtt kormányozni is.”

Mára ez a vízió reális eséllyé vált.

A vélemény-cikkek szerzői csodaként írják le Márki-Zay elsöprő győzelmét az előválasztás második fordulójában. Ami csodaként jött létre, el is tűnhet, akár a délibáb. Akik csodáról beszélnek, mintha nem örülnének igazán a miniszterelnök-jelölt sikerének. Semmi sem bizonyítja, képes lesz-e összetartani az ellenzéket, kormányozni az országot. Valóban semmi. Legfeljebb annyi, hogy két éve ellenzéki összefogással lett Hódmezővásárhely polgármestere, hétről hétre jelenti, hogy választási ígéreteiből mi valósult meg, hogy népszerűsége két év alatt nőtt, a város pénzügyei rendezettek, a tisztességes pályáztatás következtében a közbeszerzések olcsóbbak lettek.

Nem tudom, mi Márki-Zay „titka”. Csak azt tudom, én miért álltam mellé, miért bíztam benne, hogy győzni fog.

Azért mert a bírálatokra, de még a rágalmakra is olyan válaszokat adott, amelyekkel egyetértettem. A gyerekbántalmazás bűncselekmény. De ha a szülő a fenekére ver egy kisgyereknek, vagy akár megpofoz egy tizenévest, az nem gyerekbántalmazás. Két esetben pofoztam meg gyereket. Több mint negyven éve történt, pontosan emlékszem rá, és ma is eltöprengek rajta, helyesen tettem-e. De nem gondolom, hogy emiatt nem lett volna szabad képviselőséget vállalnom. És azzal is egyetértek, hogy a szülők válása inkább megvisel egy gyereket, mint egy pofon. És ami persze az említett ízlésbeli dolgoknál lényegesebb: Márki-Zay Péter kapitalizmust akar, magántulajdonon és szabályozott piaci versenyen alapuló kapitalizmust, beilleszkedést a fejlett tőkés országok nyugati családjába.

Nem tudhatjuk biztosan, hogy Márki-Zay Péter képes lesz-e vezetni az országot. Azt ellenben biztosan tudjuk, hogy Gyurcsány Ferenc nem képes: bukott, leszerepelt politikus, aki nem bírja tudomásul venni, hogy az ideje lejárt.

Sajnálom, hogy ezt gondolom, hogy ezt kell leírnom, mert kormányra kerülésekor rokonszenves volt: ő volt az első egykori kommunista politikus, aki szembefordult a Kádár-rendszer örökségével, és a kommunista örökségből Nagy Imre hagyományát fogadta el. Az őszödi beszéddel is rokonszenveztem: nem hazugság-beszédnek hallottam, hanem őszinte törekvésnek az igazság kimondására. De nem az MSZP frakció zárt ülésén kellett volna elmondania, hiszen tudnia kellett, hogy ki fog szivárogni, hanem a parlament nyilvánossága előtt, egy új, korszerű baloldali politika meghirdetéseként.

És a tv-székház elfoglalásának éjszakáján menesztenie kellett volna a kétbalkezes rendőri vezetőt, Gergényi Pétert: nem lett volna szabad eltűrnie, hogy Budapest rendőrfőkapitánya a lakosságon álljon bosszút, mert a „vasprefektus” nem tudta megvédeni a tévé székházát.

Ezeket a régi dolgokat azért érdemes most felidézni, mert Gyurcsány arra célozgat, hogy semmibe veszi a közösen elhatározott előválasztás eredményét, és a parlamenti szabályoknak megfelelően, a remélt parlamenti többségével, miniszterelnökké választatja Dobrev Klárát vagy esetleg önmagát. Ha ezt megteszi, csak folytatja az ellenzéki össze nem fogásnak azt a gyakorlatát, amely 2010 óta kétharmados többséget biztosított a Fidesznek.

Csak abban téved, hogy most az öntudatra ébredt ellenzék is tehet ellenlépéseket. Márki-Zay megteheti, hogy lemond a miniszterelnök-jelöltségről: ezt a választók – teljes joggal – a DK-n torolnák meg. De a becsapott ellenzéki pártok is megtehetik, hogy ők is felrúgják a megállapodást, több jelöltet indítanak a választókerületekben, és negyedszer is biztosítják a Fidesznek a kétharmadot.

Persze lehet, hogy Gyurcsány az ötletét csak ijesztgetésnek szánta, hogy két nap múlva elfelejti. Így is elkövette azt a csacsiságot, hogy dicsőítette Dobrev Klára „győzelmét”, és egy szót se ejtett arról, hogy az előválasztást Márki-Zay nyerte meg. Ezzel az ötletével a hajdani miniszterelnök a régi kommunista hagyományt elevenítette fel, és egyúttal idomult a fideszes hírközlési gyakorlathoz. A sértettség és tehetetlen revansvágy  a bukott politikusból bohócot, de kártevésre még mindig képes bohócot csinált.

Némelyek sértő szándékkal Dobrev Klárát Gyurcsánynéként emlegették. Pedig a politikai tehetség mérlege alapján az lenne méltányos, ha Gyurcsányt emlegetnék Dobrev úrként, vagy még egyszerűbben: Dobrev Ferike néven.

 Az első lépések

Érthető, hogy Márki-Zay Péter civil szervezetként akarta fenntartani a Mindenki Magyarországa Mozgalmat. Hosszú ideig a Magyar Demokrata Fórum is kerülte a párttá alakulást, hiszen a párt, mint a neve is mutatja, rész. Csurkáék pedig úgy képzelték, hogy Fórumuk az egész nemzetet reprezentálja, mint 1980-ban Lengyelországban a Szolidaritás, rajta kívül csak törpe kisebbségek létezhetnek.

Aztán be kellett látniuk, hogy a Fórum nem a nemzet, legfeljebb a nemzet negyede, így az MDF-nek is párttá kellett alakulnia.

A társadalom kiábrándult a pártokból, ez még inkább alátámasztotta Márki-Zay Péter álláspontját, hogy az MMM maradjon meg civil mozgalomnak. Csakhogy a  képviselő-jelöltek többnyire pártok színeiben indulnak, listát pedig az országgyűlési választáson csak pártok állíthatnak, méghozzá csak olyan pártok, amelyek a választás napjának a rögzítése előtt már pártként nyilvántartásba voltak véve,  országgyűlési frakciót pedig csak a választáson mandátumot szerzett pártok hozhatnak létre. Ez súlyos hátrány a Mindenki Magyarországa Mozgalom és Márki-Zay Péter számára.

A miniszterelnök-jelölt a Pálinkás József vezette Új Világ Néppártot tekintené a saját pártjának, de bizonytalan, hogy ez a kevéssé ismert csoport tud-e országos listát állítani. A másik lehetőség, hogy Márki-Zay és az MMM színeiben megválasztott képviselők az MSZP-Párbeszéd frakcióhoz csatlakoznak. Csak hát a frakció húsz tagjából tizenhat MSZP-s. Nem hiszem, hogy Márki-Zay otthonosan érezné magát köztük. Jobb volna a Momentumhoz csatlakoznia.

Szép-szép a tavaly karácsonyi megállapodás, de mint Gyurcsány nyilatkozata mutatja, nem elégséges a kötő ereje. Persze szerződéses kötelezettség nem keletkezik, de most, amikor minden választókerületben van már ellenzéki jelölt, és van egy meggyőző többséggel megválasztott miniszterelnök-jelölt, ideje volna, még az év vége előtt ünnepélyesen megújítani, kiegészíteni a megállapodást. Azt kellene kinyilvánítani, hogy a társult pártok kötelező erejűeknek ismerik el az előválasztás eredményeit: minden választókerületben az és csak az az ellenzéki jelölt, akit az előválasztáson megválasztottak. A kormányfő megválasztásakor az előválasztáson megválasztott jelöltet támogatják, és a megválasztásától számított két évig nem kezdeményeznek, és nem szavaznak meg ellene bizalmatlansági indítványt.

Jó lenne egységesen megszavazni az együttesen kialakított kormányprogramot és a kormányzati struktúrára vonatkozó megállapodást is. Olyan lenne ez a megállapodás, mint a svájciak legendás Rütli-réti esküje, amelynek alapján Svájc államformájának a neve nyolcszáz év múltán is Eidgenossenschaft (esküközösség), bár a történészek ma is vitatják, 1291-ben került-e sor a híres esküre, vagy sok évvel később.

Amit meg lehet tenni

A kormányzati struktúrára vonatkozó terveket meg lehet vitatni, nyilvánosságra lehet hozni a választás előtt – megvalósításukra természetesen csak a választás után, ellenzéki győzelem esetén van mód. A fideszes monstre-minisztériumokat meg kell szüntetni. „Ember minisztérium nincs, helyre kell állítani az egészségügyi, az oktatásügyi, a szociális (régi szóval: népjóléti) minisztériumot. Túl lehet lépni a politikai kormányzás – szakértői kormány dilemmáján is.

A szövetkezett pártok vezetőiből létre lehet hozni egy politikai kabinetet. Egy hét fős testület (hat párt plusz a miniszterelnök) körülbelül a legmagasabb létszám, amely kérdéseket érdemben meg tud vitatni. A politikai kabinet döntései vagy törvényjavaslatként a parlament elé kerülnek, vagy kormányrendeletként jelennek meg, a miniszterelnök aláírásával. A minisztériumokat szakemberek vezetik. Egyes tárcák majdani vezetőjével már a választás előtt meg lehet állapodni, a miniszter neve természetesen csak a remélt választási győzelem után kerül nyilvánosságra. Ilyen mindenekelőtt a belügyminiszter: olyan emberre van szükség, aki alaposan ismeri a rendészeti joganyagot, elkötelezett híve a jogállamnak, és lehetőség szerint van igazgatási és rendőri tapasztalata is.

A hozzáértő és az új kormányhoz lojális rendőri és nemzetbiztonsági vezetők kiválasztása ugyancsak a választás előtt megoldható és megoldandó feladat.

Kis János Ha győz az ellenzék… című írásában meggyőző érvekkel vitázott azzal az állásponttal, hogy feles törvénnyel plusz népszavazással létre lehet hozni az új alkotmányt. Az alkotmányt szélesebb konszenzussal kell létrehozni, mint amilyen egyetértést egy feles törvény meg egy 51 százalékos népszavazási eredmény biztosíthat, érvelt Kis János. De útját kell állni annak is, hogy kétharmaddal havonta módosítani lehessen az alkotmányt. Számos országban érvényesül az a gyakorlat, hogy alkotmányt létrehozni vagy módosítani leghamarabb a következő választás után lehet. Ugyanakkor Kis János is egyetért Vörös Imre elemzésével (A jogállami alkotmányosság helyreállítása, Civilbázis, 2021. március 13.), hogy az önkényuralmat bebetonozó rendelkezések egyszerű többséggel is eltörölhetők.

Persze csak akkor, ha nem írták bele őket az alkotmányba. Sajnos azonban többnyire beleírták.

Kétharmados törvények eltörlése vagy kicserélése feles törvénnyel nemcsak a Kis János által felsorolt okokból kockázatos. Révész Sándor figyelmeztet arra, hogy ellenzéki győzelem esetén megismétlődhet 2006 ősze, a nagy bűnözők mezei hadai ismét szétverhetik a várost, és rákényszeríthetik az új kormányt, hogy az erőszakra erőszakkal válaszoljon.

Ezeket a mezei hadakat, Orbán újnyilasait nem érdekli, hogy az intézkedések, amelyek ellen tiltakoznak, alkotmányosak-e vagy sem. Ugyanakkor a nemzetközi, sőt a hazai közvélemény szemében más, hogy az intézkedés, amely ellen erőszakosan fellépnek jogszerű-e vagy sem. A felháborodás súlyából sokat elvesz, ha az intézkedés, amellyel szemben erőszakosan fellépnek, maga sem jogszerű. Ugyanez igaz egy rendőri fellépésre. Az erőszakkal szemben a rendőr jogszerűen használhat erőszakot.

A rendőri intézkedésnek azonban olyan szabályosnak kell lennie, hogy abban a strasbourgi bíróság se találhasson semmi kivetni valót. De még én se.

Én egyébként sokkal pesszimistább – szorongásosabb – voltam, vagyok, mint Révész Sándor. Nekem az ellenzéki győzelemre adható válaszként nem a budapesti 2006 jutott az eszembe, hanem a bécsi polgárháború 1934 februárjában: Dollfuß kancellár nem gumibotot és gumilövedéket vetett be a szociáldemokrata Schutzbund (védszövetség) ellen, hanem hadsereget, ágyút, karabélyt. A mérleg: sok száz halott, ítélet nélkül kivégzett munkásfelkelők.

Az új kormánynak sok-sok lehetősége van arra, hogy a kétharmados törvények megsértése nélkül erőteljes lépéseket tegyen a szabadságjogok helyreállítására, a hatalom védte korrupció letörésére. A rendelkezésére álló bizonyítékok alapján a nyomozó hatóság eljárást indíthat a korrupt eljárások részesei ellen, indokolt esetben őrizetbe veheti a gyanúsítottakat. Ha a gyanú megalapozott,  és az ügyész mégis leállítja az eljárást, akkor nyilán ismertté válik az ügyész neve. Ezt sok ügyész inkább elkerülné.

• A jogszabályba ütköző szerződés – például a nem átlátható szervezettel kötött szerződés – semmis, a szerződés érvénytelenségének minden anyagi következményével együtt.
• A közmédia állami támogatását le lehet csökkenteni: ennek alapján a fölöslegessé vált munkatársaknak jogszerűen fel lehet mondani. A kormányzati hirdetések számát 10 százalékra kell csökkenteni.
• A tankönyvpiacot fel kell szabadítani, a tankönyvek kiadásánál csak szakmai szempontok érvényesülhetnek, ideológiak nem.
• A büntető eljárásban minden kihallgatást, minden tárgyalást videón kell rögzíteni.
• Az állambiztonsági iratokat hozzáférhetővé kell tenni, harminc év után a volt állambiztonsági szervezet nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva nem tarthat vissza iratokat.
• A menedékkérelmek elbírálásánál érvényesíteni kell az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának ajánlásait. Menedékkérőket csak akkor lehet fogva tartani, ha a hatóság igazolja, hogy a társadalomra veszélyesek (például terrorszervezet tagjai, vagy bűncselekményeket követtek el).

Október 22-e van. Holnap elmegyek a Hősök terére, ahol az ellenzék emlékezik meg az 1956-os forradalom 65-ik évfordulójáról. Azt remélem, hogy a forradalom ünnepe egyúttal a helyreállítandó szabadság ünnepe lesz.

Blogom megírásához két barátom nyújtott segítséget: egykori képviselőtársam, Gulyás József és a Magyar Helsinki Bizottság  ügyvédje, az Átlátszó jogi igazgatója, dr. Tóth Balázs. Munkájukat ez úton is köszönöm.

Kőszeg Ferenc