Egyre világosabb, ha előbb-utóbb jönnek is uniós pénzek Magyarországra, azok nem fognak egy-kettőre megérkezni: Navracsics Tibor, a magyar kormány fő kijárója az unióban, elárulta: idén már nem lehet ezekre a pénzekre számítani. Bod Péter Ákos úgy véli, a mai aktív nemzedékeknek nemcsak a gyerekei, de az unokái is a most keletkező adósságoknak a visszafizetésével fognak küzdeni. Az is világos, hogy az unió egyre kevésbé elégszik meg látszatreformokkal. A formális csatlakozás az Európai Ügyészséghez nem elégséges: meg kell vizsgálni, kik, hogyan jutottak közbeszerzési eljárás nélkül jelentős állami megrendelésekhez. Az ilyen vizsgálatok a NER rendszer arisztokráciájának pénztárcáját érintik.

A kormány saját elemzése szerint is 30% az egyszereplős közbeszerzések aránya | atlatszo.hu

Ezen belül az uniós értékhatárt elérő közbeszerzéseknél 40% körüli, a nemzeti értékhatárt elérőknél pedig 22%, vagyis a nagyobb összegű tendereknél darabszám tekintetében gyakoribb ez a jelenség. A közbeszerzések értékét nézve kicsit kedvezőbbek a számok: a 2019-es 28%-ról 2021-re 17%-ra csökkent az egyajánlatos tenderek aránya – az uniós értékhatárt elérőknél 18,2%, a nemzeti értékhatárosoknál pedig 10,2% volt az arányuk tavaly.

És akkor még nem is említettük az önkormányzati rendszer felszámolását, a bírói függetlenség csorbítását, az 1928-ban létrejött társadalombiztosítási rendszer felszámolását, a közoktatás rendőri felügyelet alá helyezését. Ez jóval több mint a jogállam csorbítása. Ez inkább a modern szociális állam felszámolása. Sokan – Simor András, Bauer Tamás – tartanak attól, hogy Orbán Viktor kivezeti Magyarországot az Európai Unióból. A radikális jobboldal szószólói, Fricz Tamás például, úgy vélik, ha a „globalista pénzügyi elitek” „elszánták magukat a megleckéztetésünkre”, akkor „értelmét veszti az uniós tagságunk”.

Ezt a cikket azzal a szándékkal kezdtem írni, hogy elmondom a kritikus véleményemet Orbán Viktor tusnádfürdői beszédének ellenzéki fogadtatásáról. Ahogy haladtam a cikkel, egyre világosabbá vált számomra, hogy Orbán Viktor az illúziók világából származó megoldásokat javasol valós problémák kezelésére, olyan „megoldásokat”, amelyek százötven évvel ezelőtt sem működtek.

Nem az a kérdés, kilép-e Orbán az Európai Unióból, hanem az, hogy megmaradhat-e egy olyan szövetségi rendszerben, amelynek alapelveit, erkölcsét semmibe veszi.

 A homo sapiens sapiens és a fajkeveredés

Orbán tusnádfürdői beszédének ellenzéki bírálatában központi szerepet kapott, hogy a faj, a fajkeveredés szavakat használta. Rögtön megszületett az ítélet, hogy Orbán náci szövegeket ismétel, következésképp rasszista. A Magyar Tudományos Akadémia kiváló tudósai és velük párhuzamosan Fröhlich Róbert országos főrabbi érvelt azzal, hogy a ma létező emberiség, a homo sapiens sapiens egyetlen faj, fajkeveredésről, kevert fajú népességről tehát nem lehet beszélni. Kézenfekvő lenne megkérdezni a főrabbit, elképzelhetőnek tartja-e, hogy olasz katolikusok vagy ausztráliai őslakók aljázzanak Izraelbe? Hiszen ha az emberiség genetikai azonossága elegendő, akkor miért kell az Izraelbe hazatérőnek igazolnia az édesanyja zsidó voltát? Akkor az identitás-választás szabadsága jegyében mindenki vallhatja magát zsidónak, és kérheti az új állampolgároknak járó kedvezményeket.

Iskolás példával élve: a kutya is egyetlen faj, bár az egyes kutyafajták között látványosabbak a különbségek, mint az embercsoportok között. Mégis igen rossz volna a véleményünk arról a gazdiról, aki nyájterelő pásztorkutyáját arra próbálná kényszeríteni, hogy ugorjon be a sebes, hidegvízű folyóba, és hozza ki onnan a meglőtt vadkacsát. Vagy fordítva: egy nyáját terelő pásztor se akarja a vízi vadász spánielt arra használni, hogy riassza el a nyáj közelében lopakodó farkast.

Az emberi történelem évezredei során az emberek sokféle okból háborúztak egymással: törzsi különbségek, vallási különbségek, nemzeti különbségek, osztályellentétek – mind lehettek a háborúk okai. Arra azonban aligha van példa, hogy a hadakozók csoportjai abbahagyták volna a háborút, mert rájöttek, valamennyien a homo sapiens sapiens fajhoz tartoznak. Orbán – úgy vélem – kifejezetten élvezte, hogy bírálói felfedezik a kijelentéseiben rejlő náci tartalmat, és tájékoztatják a mondás forrásáról, mintha Orbán nem tudta volna, milyen szövegkörnyezetből idéz, akár ő maga bukkant rá a szövegre, akár olvasott munkatársai, Tellér Gyula vagy Balogh Zoltán hívták fel a figyelmét a beszédébe illő szövegre. Nem, Orbán a legkevésbé sem szégyellte propagandájának náci hátterét: tudta, hogy közönségének jelentős része szívét megbizsergetik a rasszista vagy antiszemita utalások. Ez nem is annyira a szövegekből, inkább a képi ábrázolásokból nyilvánvaló: a német újságolvasó számára nem volt kérdés, hogy Soros önelégült vigyora az óriásplakátokon a zsidóellenes uszításra szakosodott náci lap, a Stürmer grafikáit idézi. Soros szerint – állítja Orbán – a demokrácia csak liberális lehet, szerintünk lehet keresztény is. Szerintünk a szabadságot a krisztusi tanítás követésére, a haza szolgálatára, a családunk védelmére is lehet használni. (Az idézetek Orbán 2020.november 25-én közreadott nyilatkozatából valók.) Már hogyne lehetne. Jézus egyik legfontosabb példázata a jó szamaritánusról szól: a bajba jutott emberen akkor is segítenünk kell, ha a felfogásával nem értünk egyet. Ki követi Krisztust: aki szögesdrót mögé zárja és éhezteti a szíriai háborúból menekülőket, vagy aki segít nekik, hogy eljussanak egy olyan országba, ahol befogadják őket?

A keresztény szót a mai közbeszédben kétféleképpen használják. Kereszténynek nevezik magukat azok a – jobbára kis egyházak – hívei, akik megpróbálják szó szerint követni az Evangélium tanítását. És keresztényeknek nevezik magukat azok, akik ezzel csak azt akarják mondani, hogy nem zsidók. Nem zsidók, azaz nem liberálisok, nem a Nyugatot követik, hanem a magyar utat, bármi legyen is az. Orbán pedig pontosan érzi, hogy ezzel tudja maga mellé állítani a szavazásra jogosultak nagyobbik részét, ezzel tudja hitelessé tenni a maga politikáját, hiába vágtat az infláció, hiába mennek el tanárok ingatlanügynöknek, a diákok pedig Nyugatra. Orbán elkötelezett hívei jókat mulatnak azon, hogy Orbán Nyugaton zéro toleranciáról beszél: vezérük már megint átverte a nyugati sajtót. Az Orbán-rendszer ideológiájának meghatározó eleme a rasszizmus és az antiszemitizmus: a harc a képzetlen, bűnöző cigányok ellen és a magyargyűlölő zsidók ellen, akiknek jelképes alakja a háborún, az emberi szenvedéseken is nyerészkedő spekuláns, a magyarellenes sajtó karmestere: Soros.

Nem azt mondta…

Soros rá akarja kényszeríteni az Európai Unió országait, így Magyarországot is a migránsok befogadására. Valójában ennek az ellenkezője igaz. A befogadásnak – írta Soros 2016. július 29-én megjelent cikkében – önkéntesnek kell lennie. Nemcsak erkölcsi okokból, hanem mert a menekülők tovább menekülnek abból az országból, ahol nem látják szívesen őket.

Magyarországon az 1990-es években a menedékjogi eljárások több mint 60 százaléka érdemi határozat nélkül ért véget. Erre akkor került sor, ha a kérelmező az első meghallgatása előtt tovább menekült, azaz eltűnt az országból. A délszláv háború idején egyik határőr igazgatóság parancsnoka panaszkodott a Magyar Helsinki Bizottság munkatársának, hogy a menedékkérők sorra eltűnnek a határőrség épületéből. „És mi lenne, ha elfognák és visszahoznák őket?” – kérdezte a jogvédő szervezet munkatársa. „Isten ments!” -felelte rémülten a derék határőr ezredes.

Aztán – főképp osztrák nyomásra – bevezették, hogy a menedékkérők egy évig nem hagyhatták el a határőrség épületét. Az egy év elteltével azonban szabadon kellett engedni őket. Az embercsempészek már a határőr-laktanya kapujában vártak rájuk. Távozásuk előtt kaptak egy számlát: ennyivel tartoznak az egy éves ellátásért. „Mit kezdjek vele?” –kérdezte a – mondjuk – koszovói menekült. „Fizesse be, különben újból nem utazhat be Magyarországra.” „Beutazni Magyarországra? Még az unokáimnak is azt fogom tanítani  hogy nagy ívben kerüljék el ezt a rohadt országot…” Ezekből a megbántott, elkeseredett emberekből akarná Orbán létrehozni európaiak egészséges fajkeveredését? Ezt Orbán se gondolja komolyan.

A fajkeveredés csak azt jelenti, hogy a magyar nemzet egyesítését Trianon ellenére is végre lehet hajtani.

De nem lehet, a magyarság létszáma az egykori magyar területeken drasztikusan megfogyatkozott, és manapság Erdélyből a magyarok is inkább Spanyolországban vagy Németországban vállalnak munkát, mint Magyarországon. Az európaiak egészséges fajkeveredése csak a Tusnádfürdőn összegyűlt magyaroknak tetszik, akik azt értik rajta, amit Orbán Viktor gondol: hogy az elcsatolt területek egyszer valahogy majd visszacsatolódnak Magyarországhoz. De mielőtt ebbe beleélhetnék magukat, megjelennek a román nacionalisták, és kifeszítik a transzparensüket: „Van, ami örök: Erdély román föld”. A kormánypárti magyar sajtó pedig azon kesereg, de kár, hogy annyi román csendőr meg biztonsági őr volt jelen a helyszínen. Különben milyen jól el lehetett volna verni a románokat. Hiszen Tusnádfürdőn Orbán beszéde idején a magyarok voltak többségben.

„Ezért állítottuk meg a törököket Bécsnél”

A két világháború között általánosan elfogadott nézet volt, hogy Trianont az tette lehetővé, hogy a török hódoltság idején az ország nagy része elnéptelenedett, a kiürült falvakba a bécsi kamarilla idegen népfajokat telepített le: a Duna mentén meg a temesi Bánság jól termő földjeire németeket. A török hódítás elől menekülő szerbek a mai Vajdaság területén telepedtek le. Az erdélyi földesurak az olcsó román munkaerőt telepítették le Erdélyben.

Mi az európai otthonunkban élő népeknek vagyunk a keveréke, állította Orbán Viktor, dicsérve a távolról jött migránsokkal szemben az otthonos európai népek természetes keveredését, és megfeledkezve arról, hogy 1848-49-ben Délen a szerbek és a horvátok, Erdélyben a románok fordultak szembe a magyar forradalom kormányával. Orbán tusnádfürdői történelemképében az sem szerepel, hogy a visszatért Délvidéken magyar csendőrök és folyamőrök több ezer partizángyanús szerbet és zsidót gyilkoltak le, de az sem, hogy a Vajdaságban Tito győztes partizánjai az újvidéki áldozatoknak mintegy tízszeresét ölték meg. Az otthonos európai keveredés iránti lelkesedésében miniszterelnökünk történelemformáló tetteket tulajdonít a magyarságnak. „Ezért állítottuk meg a törököket Bécsnél” – állítja Orbán. Háry János, a nagyokat mondó obsitos azzal dicsekedett: ő egymaga fogta el Napóleont. De hogy mi állítottuk meg a törököt Bécsnél – ezt Háry János sem merte volna kijelenteni. Ehhez politikusnak kellett volna lennie. Meglehet, erről a történelmi eseményről „a Fidesz történelemtanárától”, Nemeskürty Istvántól értesült Orbán. 1968-ban Nemeskürty még Aczél antinacionalista történelmi narratívájának a szószólója volt, ennek a szellemében írta Ez történt Mohács után című nagysikerű könyvét, amelyben bebizonyította, hogy Mohács nem is volt „nemzeti nagylétünk nagy temetője”.

A Mohácsot követő években Magyarországon háború dúlt, de nem a török ellen harcoltak, hanem Szapolyai János magyar király hívei harcoltak I. Ferdinánd magyar király híveivel. Jánost a segítségül hívott törökök támogatták, Ferdinándot pedig, aki a Habsburg örökös tartományoknak is uralkodója volt, német (osztrák) alattvalói. Ezt a történetet minden magyar serdülő jól ismeri Gárdonyi Géza Egri csillagok című művéből. Gondolom, úgy tizenkét éves korában Orbán is olvasta, ahogy én is akkor olvastam, csak én előbb voltam tizenkét éves, mint Orbán. Azt azonban nem tudom, hol olvashatta Orbán, hogy mi, akik „az európai otthonunkban élő népeknek vagyunk a keveréke”, mi állítottuk meg a törököket Bécsnél. Bécs ostroma 1529. szeptember 27-én kezdődött. Az ostromlók jelentős számbeli fölényben voltak, a várost német, spanyol, olasz továbbá magyar és horvát katonák védték, valamint a város polgárai, és a jól megerősített falak. A törökök október 16-án felhagytak az ostrommal. A következő másfél században újabb és újabb kísérleteket tettek Bécs elfoglalására, de nem jártak sikerrel, Az oszmán birodalom és Európa határa a 17. század végéig a királyi Magyarország és a hódoltsági terület között húzódott.

A kiegyezéssel helyre állt Magyarország belső önállósága, és a magyar politikai osztály egy része úgy képzelte, hogy ezzel feltámadt az 1541-ben megszűnt középkori magyar állam. A jövő század regényében Jókai arról álmodozott, hogy a 20. század közepén a Magyar-Osztrák Monarchia fővárosa Buda lesz, királya a Habsburg-Lotharingiai házból származó II. Árpád, a zseniális székely feltaláló pedig egy légi párbajban egymaga legyőzi a gonosz orosz cárnőt. Ez persze irodalom, mesés képzelgés, de az távlati politikai cél volt, hogy a magyar nyelv határa terjedjen az ország határáig. A magyar korona országainak 21 millió lakosából pedig, akik közül csak 10 milliónak volt magyar az anyanyelve,  fejlődjön ki a 30 millió magyar országa.

Ez a 19. század végén is illúzió volt, de nem volt olyan gyermeteg illúzió, mint a trianoni határokon túllépő nemzetegyesítés fideszes álma.

 Mackó úr és a cseh óriás

Az állameszmét legjobban a gyerekkönyvekből lehet megismerni. A műfaj kánonná kristályosodott alkotása Sebők Zsigmond négy kötetes műve lett, a Mackó úr utazása, szárazon és vízen. Mackó úr és a vele utazó két medvebocs kalandjaiból egy gyerek még negyven évvel később is megismerhette a honfoglalás ezer éves évfordulóját ünneplő országot, de megismerhette a magyar földbirtokos ideáltípusát is, noha a nemes, nemzetes Mackó úr etnikai eredetét tekintve – medve. Mackó úr valaha oláh medvetáncoltatók fogságába került. Egyszer aztán az erdőben találkozik hajdani gazdáival, nem bántja, csak alaposan megtáncoltatja őket. Egy alkalommal a Balaton partján ellopják a pénztárcáját, ruháját. Mackó úr egy postai tisztviselő tanácsa alapján pénzt küldet magának a birtokáról, de a pénz megérkeztéig egy csikós gúnyáját ölti magára. Amikor megérkezik a pénze, vonatjegyet venne, de elfelejti, hogy csikósgúnya van rajta, és az első osztályra kér jegyet. – Micsoda? Csikós első osztályon utazik? – förmed rá a pénztáros. A derék magyar medve nem forradalmár: elnézést kér, és a harmadik osztályra vált jegyet. Aztán beül az Ős-Budavár nevű vendéglőbe, halászlét rendel, de azt annyira megpaprikázták, hogy nem bírja megenni. A pincér bocsánatot kér: „Azt hittem az úr magyar. Ha tudtam volna, hogy német, nem hoztam volna ilyen paprikás halászlét.” Mackó úr be akarja bizonyítani, hogy ő igenis magyar, és csak legyűri a pokolian csípős halászlét. Én pedig annyira megtanultam a leckét, hogy csikósgúnyában nyolcvan év múltán sem szállnék fel az első osztályra, és legyűrném a csípős halászlét, nehogy már németnek nézzenek. Még szerencse, hogy egyáltalán nem szeretem a halászlét.

Hadd tegyek hozzá még két könyvet. A Mese-moziban  olvasható jelenet arról szólt,  hogy az oláhok mind varangyos békává változnak, a gyönyörű harangvirágokból előbújó nyalka székely fiúk pedig bottal verik ki  őket Erdélyből. Nem tudom, mi nem tetszett nekem ebben a történetben: azt se tudtam, mi az oláh, mi a székely. Valahogy mégis viszolyogtam a könyvtől. Móra Ferenc Filkó meg én című első világháborús ifjúsági regényében Isten a mennyországban éppen az első embert formálja agyagból. Nagy gonddal alakítja, aztán a szíve legmélyéből lehel bele lelket. Ebből lett a magyar. A következőnél már kicsit unja a munkát, de azért másodjára is gondosan dolgozik: ebből a második agyagfigurából lett a német. De most már végképp elege van a munkából, pedig még ott hevernek a megformálatlan agyagcsomók. Az Úr ráfúj a sok agyagra, aztán lesöpri az asztalt. Ezekből a megformálatlan agyagcsomókból lett a tömérdek muszka.

Ezeket a háború előtti gyerekkönyveket az ötvenes években persze rég nem lehetett kapni, a mondanivalójuk is feledésbe merült. De azért az osztálytársaim vidáman dúdolták a pesti kupléból átírt dalt: „A régi mániám tankkal menni át Románián”. A kiváló történelemtanárunk, egy felvidéki földbirtokos fia, azt mesélte, amikor a háború után először hazautazott, s vonaton beszélgetett a jobbára magyar útitársaival, érdeklődött, hogy élték meg a csehszlovák államhatalom visszatérését. Az útitársak óvatos, semmitmondó válaszokat adtak. Amikor kiment a peronra cigarettázni, az egyik útitársa utána jött. –  Uram -, mondta -, senki nem mert őszintén válaszolni, erre sok szlovák ért magyarul, ha valami rosszat mondunk, egy-kettőre feljelentenek. De higgye el, ha én még egyszer puskát kapok a kezembe, egy tót se marad életben. Egy szlovák történész meg azt magyarázta nekem a 60-as években: a szlovák antiszemitizmus teljesen érthető: Trianon előtt a zsidók mindig a magyarok mellé álltak a szlovákokkal szemben. Ennek a mikéntjét beszéli el Seton-Watson is, a skót történész-újságíró a magyarországi nemzetiségi kérdésről írott könyvében, (Faji – racial – kérdésről ír, de a nemzetiségi konfliktusokat nevezi fajinak) Az ötvenes években egy osztálytársamat látogattam meg. Az öccse reggel elesett, a közeli rendelőintézetben begipszelték a karját.  A fiú, talán tizennégy éves lehetett, ügyesen parodizálta a „zsidó” orvos nagyképű stílusát. Amikor a zsidó szó elhangzott, a két fiú édesanyja jelentőségteljesen köhintett. A kiskamasz nyomban megértette: ne zsidózzon, zsidó van a szobában.

Ezzel az ezernyi sérelemtől, gyanakvástól, félelemtől szaggatott közép-kelet európai társadalommal akarja Orbán Viktor elfogadtatni az egészséges kárpát-medencei keveredés eszményét, miközben a régió országait egységfrontba próbálja fűzni szemben a „brüsszeli bürokráciával”. Miközben Tőkés püspök urunk, ezt történetesen személyes tapasztalatból tudom, már kamasz korában azt tanulta, hogy Erdélyben az a magyar, akár férfi, akár nő, aki románnal köt házasságot, renegát, azaz hittagadó, áruló. Az árulók közösségéből kellene tehát létrejönnie, az egészséges fajkeveredésnek, amely nem engedi soraiba az idegen fajú migránsokat.

Mindenki, aki Magyarországon járt iskolába, olvasta a Toldit, és már tizenkét éves korában megismerhette a cseh óriás álnokságát. A dicsekvő vitéz megismeri Toldi erejét, és kegyelmet kér. A nagylelkű Toldi elfogadja ellenfele ajánlatát, az azonban hátulról támad Toldira: ezután öli meg Toldi az álnok cseh vitézt. (Toldi, Tizenegyedik ének). A történetet Arany János évtizedekkel később folytatja: Lajos király csehországi hadjárata során Toldi egy rablólovag fogságába kerül. Jodok megmondja Toldinak, hogy annak a cseh lovagnak a fia, akit Toldi ölt meg Budán. Azért ejtette fogságba, hogy apja haláláért bosszút álljon. A rabtartó azonban nem is ő lesz, hanem a húga, Jodovna: aki halálra fogja éheztetni Toldit. A kéjsóvár Jodovna azonban beleszeret Toldiba, azt tervezi, hogy megöli a bátyját, és Toldival együtt fogja birtokolni a várat. Toldi elborzad az aljas tervtől, a megbántott Jodovna pedig kínos, hosszú éhhalálra szánja Toldit. A terv azonban nem válik be, a katonák kiszabadítják Toldit, a rablóvezért és kéjsóvár húgát pedig kemény középkori büntetés sújtja (Arany János: Toldi szerelme,  Ötödik ének). A cseh arisztokrácia álnoksága átszövi Hóman Bálint és Szekfű Gyula Magyar történetét is. De ez már nem költészet és irodalom. Ez politika, hiszen a csehek magukhoz csatolták a Felvidéket, a „tót vármegyéket”, és nyugati stílusú demokráciát teremtettek. Horthy Magyarországa felől nézve Csehszlovákia ellenség volt. A mai politika nyelvére lefordítva a 19. századi magyar bizalmatlanság a csehekkel szemben belejátszhat abba, hogy az idén hivatalba lépett cseh kormány nem tekinti prioritásnak a V4-es együttműködést. Jelenleg a Cseh Köztársaság tölti be az Európai Unió elnöki tisztét. M. Bek, a cseh kormány európai ügyekért felelős minisztere szerint a magyar kormány túl messzire ment az Európai Unióval folyó vitában, és vagy visszalép, vagy nem marad számára más lehetőség, mint a kilépés megkísérlése.

 A PC beszéd kényszere

Az Orbán-beszéd teli van csúsztatásokkal, hamis történeti állításokkal, de úgy vélem, vannak benne megszívlelendő tanulságok is. A fogalmak, elnevezések politikailag korrekt (PC) használata elvárható egy mai szerzőtől, de folyamatos történelemhamisításhoz vezet, ha a régi szövegeket is átírjuk PC nyelvre. A Huckleberry Finn egyik amerikai kiadásában a nigger szót, amely nem PC, kicserélték a slave (rabszolga) szóra, amely korrekt, de a 19. században az amerikai Délen nem használta senki. Egy 18. századi erdélyi magyar földbirtokos naplójában az oláh szót kicserélték románra, holott ilyen magyar szó akkor nem létezett. Az erdélyi románok maguk is a valachus kifejezést használták, mint azt a román nemzeti öntudat ébredésének egy korai dokumentuma bizonyítja. Suplex libellus Valachorum Transsilvaniae –Az erdélyi oláhok kérelmező könyve két kiadvány címe, amelyekkel az erdélyi románok I. Lipót császárhoz fordultak: a magyar, a székely és a szász nemzethez hasonló jogokat kértek az erdélyi románok számára. 8 A szocialista cenzúra évtizedeiben az oláh, a tót és a rác szavak kerülendőnek minősültek. Az 1970-es években a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője komoly arccal megkérdezte az egyik óvatosságáról híres alfőnököt, hogy Arany A bajusz című versének sorpárjából -„Történt, hogy oláhcigányok / (Tudvalévő nagy zsiványok)” –  az oláh vagy a cigány szót húzza-e ki. A csacska káder nem vette észre az ugratást, egy nap gondolkodási időt kért, végül azt válaszolta, inkább az oláh szót húzza ki, mert a cigányoknak nincs ENSZ-képviseletük. Arany néhány kiadásában az oláhcigány kifejezést a vándorcigány helyettesíti. Vannak, akik amerikai hatásra már a néger szót is kerülik, holott a négernek magyarul sosem volt lekezelő hangulata. 1910-ben Baumann Károly még vidáman énekelte a Néger-smokk című népszerű kuplét: „Mért születtem hébernek /Mért nem inkább négernek.” Azóta mind a két szó kínossá vált. Manapság a héber szó bizonyára tilalmas, hisz hosszú ideig a zsidó is kínosnak számított.

Ha pedig a PC követelménye a PC korszak előtt megjelent művekre is kiterjed, ötven év múlva tíz párhuzamos világirodalom él majd egymás mellett, miközben büszkén hirdetjük, hogy megszabadultunk a szocialista cenzúrától. És az etnikai PC mellett ott van még a harcos feminizmus. A nők zaklatása soha el nem évülő bűncselekmény – magyarázta nekem egy harminc év körüli nő. Hiába érveltem azzal, hogy bizonyos idő után a gyilkosság sem büntethető, minthogy a történteket már nem lehet hitelesen rekonstruálni. Nem, a zaklatás nem ilyen, magyarázta vitapartnerem, a sértett nő megbántottsága harminc év múltán sem múlik el. Tanár és diáklány szexuális kapcsolata megengedhetetlen. De a magam ötven év előtti ismereteim szerint ezeknek a kapcsolatoknak a létrejöttekor nem feltétlenül a tanár él vissza hatalmi fölényével. A diáklány is visszaélhet a tanár szexuális nyomorával. Bár ne mondtam volna. Pillanatokon belül aljas, hímsoviniszta macsó lettem, aki bizonyára azt is helyesli, hogy a nőket ugyanazért a munkáért rosszabbul fizetik. Dehogy helyeslem. Viszont azt tapasztaltam, hogy az egyeduralkodó főnököt, részlegvezetőként nők veszik körül, akik szerelmes odaadással közvetítik a tyrannus akaratát. Vajon Varga Judit minisztersége, Novák Katalin államelnöksége a  női emancipáció diadalát jelenti Orbán féldiktátori személyisége közelében?

Az, hogy Orbán fajokról, fajkeveredésről beszél, az önmagában még nem náci beszéd. Sőt, annyiban még üdvözlendő is, hogy kiszabadítja a nyelvet a nácik által használt szavak tabusítása alól. Etnikai csoportok léteznek, akár kisebbégnek, akár fajtának vagy fajnak nevezzük őket. Sőt lehet beszélni a csoportra jellemző tulajdonságokról is. Az efféle jellemzés ellenzői arra szoktak hivatkozni, hogy minden csoport sokféle emberből áll. De ha megkérdezünk egy tanárt, aki esetleg több évig tanított egy osztályt, rögtön meg tudja mondani, hogy ez az osztály érdeklődő volt, a másik közömbös. – De hiszen minden osztályba sokféle gyerek jár! – Persze. De azért úgy lehet beszélni róluk, mintha egyetlen emberről beszélnénk.  Ha a csoport, az etnikum pozitív jellemzői kerülnek szóba, azon senki sem szokott megsértődni. A cigányokat átlagon felüli muzikalitás jellemzi – ezt lehet mondani. Bizonyos afrikai törzsek különleges atlétikai teljesítményekre képesek – ez sem sértő.

Nicholas Wade, a New York Times tudományos ismeretterjesztő újságírója 2006-ban publikált egy könyvet Before the Dawn (Hajnal előtt) címmel az emberiség történelem előtti történetéről. Eszerint a legfeljebb tízezer főt számláló embercsoport, amely Kelet-Afrikában kialakult, mintegy ötvenezer évvel ezelőtt kezdte meg migrációját, és népesítette be a Földet. Bár az emberiség biológiai értelemben egy faj, a vándorlás során a nagy – mintegy öt – embercsoport között jelentős és öröklődő különbségek alakultak ki.  Könyvében Wade használja a fajok (races) kifejezést, ezzel heves vitákat váltott ki, de művét egyetlen értékelője sem tekintette náci eszmék terjesztésének.

Orbán persze nem ismeretterjesztő előadást tartott az emberiség őstörténetéről, hanem politikai beszédet mondott. A világszerte használatos kaukázusi csoport vagy faj lényegében a fehér embert jelenti, és sokkal több népet foglal magába, mint Kelet-Közép-Európa, amelyen belül az orbáni egészséges fajkeveredés megtörténhet. Régiónkban a fajkeveredés ezer éve folyik, de ezer éve folynak háborúk is az itt élő népek között. A Dunának, Oltnak egy a hangja újra meg újra összekeveredik a „szőrös talpú oláh meg az Ázsiából betolakodott bozgor (magyar) megvetését kifejező jelszavakkal.

A Brüsszel elleni szabadságharc a visegrádi négyek közötti ellentéteket is elmélyíti.

Az apa férfi, az anya nő

Orbán gúnyosan emlegette a genderőrületet, és beleerőltette az alaptörvénybe, hogy az apa férfi, az anya nő. Orbán helyében azt se hagynám ki:  „A magyar víz fölfele nem folyik”, hiszen ez is igaz.  Mindez tekinthető viccesnek is, de nem az. Férfi és nő között sok-sok átmeneti változat van, gúnyolódni rajtuk éppen olyan bunkóság, mintha valaki egy bottal járó öreg emberen gúnyolódik. Az Emberi Jogok Európai Bírósága B. keresete alapján 1992. március 25-én Franciaország ellenében mondta ki, az emberi méltóságból levezethető alapvető jog, hogy a nem meg és változtatását és a hozzá kapcsolódó névváltoztatást az állam köteles tudomásul venni. Azóta a magyar Alkotmánybíróság kétszer is kimondta – 58/2001 (XII. 7.) és 43/ 2005 (XI. 14.) -, hogy a transzszexuális személy nem- és névváltoztatási joga alkotmányos alapjog.

Az Európai Unió intézménye, az Európai Parlament az alapvető jogok uniós helyzetéről szóló 2016. évi éves jelentésében sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a transznemű személyek számára

számos tagállam továbbra is olyan követelményeket ír elő a nemváltoztatás elismerése céljából, illetve feltételeként, mint az orvosi beavatkozás illetve a kényszersterilizáció.

A magyar szabályozás elszántan, tudatosan szembe megy az Európai Unió törekvéseivel. A magyar Alaptörvényt elfogadása óta már tízszer változtatták meg. Azért is kölcsönözték a németektől ezt a nevet: Alaptörvény, azaz Grundgesetz, mert mégse nézne ki jól, ha az Alkotmányt folyton változtatnák. De egy Alaptörvényt – amennyiszer csak akarjuk. Ebből az is következik, hogy Magyarországnak 2010 óta nincs alkotmánya. Miért, hiányzik valakinek?

De azért van valami, ami nem változik. Semjén Zsolt terjesztette be a törvényt, amely kimondja, hogy az anyakönyvi nyilvántartás kizárólag a születési nemet tartalmazza, amely adat nem változtatható meg. Ha valaki lánynak született, vagy az orvos lánynak látta, meghalni is nőként fog, hiába nőtt közben bajusza, szakálla, hiába él együtt negyven éve egy nővel.  Persze nem a férjeként, hiszen azonos neműek nem köthetnek házasságot, hanem bejegyzett élettársi kapcsolatban. Aztán ha gyerekeik is születnek, mert az orvosnak ez már a tízedik szülése volt aznap, és két újszülöttet összekevert, az anyakönyvbe majd beírják: apja neve: Kovács Amália. És minthogy apa – természetesen férfi.

Nem akkora újdonság ez. 1989-ben a magyar kormány – még a hajdani kommunista kormány – azzal dicsekedett, hogy Magyarország az első szocialista ország, amely csatlakozott a menekültekről szóló genfi egyezményhez. A megállapodásba gondosan beírták, hogy Magyarország csak európai konfliktusok menekültjeit fogadja be. Jönnek a magyarok Romániából, őket már megszoktuk, ezért is kellett csatlakoznunk a genfi egyezményhez. Más konfliktus pedig úgysem lesz Európában. Aztán két év se telt el, kitört a háború Jugoszláviában.

Ezt Orbán valahogy elfelejtette. Tusnádfürdői beszédét azzal kezdte, három éve azt hittük Európában nem lehet újra háború. Lehet, azt gondolta, Jugoszlávia, Horvátország, ahol az a csúnya háború folyik, ahová még fegyvereket is szállítottunk nem úgy, mint a fránya ukránoknak, nem is Európában van. Antall éppen ezekben a napokban tartott beszédet Mohácson a nagy csata 465. évfordulóján. Talán még a szószékről is látta, hogy Horvátország felől ötvenezer menekülő lépi át a határt, és masíroz tovább Ausztria felé. Magyarországon közülük is kevesen maradtak, ahogy az ukránoknak is csak töredéke marad itt. A migránsok jók a lakosság ijesztgetésére, de akik tartósan Magyarországon maradnak azok nem menekülők, nem migránsok. Hanem ukrán és szerb vendégmunkások, német munkairányítók, török meg arab beruházók, kínai és vietnami betelepülők, kisvállalkozók. Nekik nem nagyon volt szükségük jogvédőkre. Voltak ügyvédeik, akiknek jó kapcsolataik voltak a volt idegenrendészek alakította ügyintéző kft-kel, akik szabott áron adták a különféle tartózkodási engedélyeket, ha kellett, még a magyar állampolgárságot is. Persze a pénznek csak egy kisebb része maradt a volt rendőr közvetítőknél. A nagyobbik része az ugyancsak volt rendőr köztisztviselőkhöz került, akik kiadták az engedélyeket.

Magyarország lakossága 1981 óta folyamatosan fogy, a fogyást a Fidesz családpolitikája alig tudta befolyásolni. 2010 óta a ”természetes fogyás” évi ötvenezer fő, vagy annak a közelében van, a halálozások száma a koronavírus járvány következtében szökött fel 2021-ben 62 ezerre. Ezt a lakosság-fogyást a határon túli magyarok áttelepülése csak csökkenteni tudta, kiegyensúlyozni nem. Még kevésbé tudja a népesség-fogyást csökkenteni a külföldiek bevándorlása. Annál is kevésbé, mert az uniós tagság sokkal egyszerűbbé tette a külföldi munkavállalást. Egyes becslések szerint hatszázezer magyar állampolgár él, dolgozik tartósan külföldön. Pontosabb számot nehéz mondani, hiszen Magyarországról nehéz megállapítani, hogy valaki két hét szabadságra utazott külföldre, vagy évek óta külföldön él, hisz bejelentett lakcíme sok külföldön élőnek is van. Tíz éve szigorú felszólítást kaptunk a kerületi önkormányzattól, hogy a New Yorkban született, ott élő unokám iratkozzon be a körzete szerinti iskolába. Akkor megírtam, hogy nem Magyarországon él. Most a lányom kapott levelet, hogy jelentkezzen tüdőszűrésre.

Az egész Európai Uniót a természetes fogyás jellemzi, de ezt jelenleg egyensúlyban tartja a bevándorlás. Nem feltétlenül Afrikából, ahogy a migránsellenes hisztéria csahosai ugatják, hanem Európának az Unión kívül maradt országaiból. A balti országokban élő oroszoknak nagyon nehéz megszerezni a lett vagy litván állampolgárságot, pedig sokan közülük már a Baltikumban születtek, ott éltek. Ha választaniuk kell, hogy „haza” menjenek-e Oroszországba vagy próbáljanak letelepedni az unió valamelyik országában, bizonyára sokan az utóbbival próbálkoznak. De az anti-Soros kampány propagandistái nyilván róluk is azt üvöltözik, hogy moszlim terroristák. Holott vallásukat tekintve Kirill pátriárka hívei, bár azért olyan nagyon a pátriárka közelébe se vágynak. Európában csak néhány országban – például Franciaországban – sikerült megállítani, sőt növekedésbe fordítani a fogyást. Nem családvédelmi intézkedésekkel, hanem azzal, hogy a szülési szabadság egy részét az apának kell kivennie. Ezzel megszűnt az a helyzet, hogy az asszony a szakmai érvényesülése érdekében halogatja a szülést, és egy harmadik gyereket semmiképpen nem vállal. Ha a teher megoszlik a két szülő között, egyenlő terhekkel számolva tervezhetnek nagyobb családot. Ezt a lépést azonban Orbán sosem fogja megtenni. Meggyőződése, hogy az apa férfi, az anya nő, micsoda genderőrület, hogy a férfi maradjon otthon. A nemzet meg fogy, az országot pedig ellakják. Tippem szerint a kínaiak.

És Orbán marad? Donáth Anna nemrégiben nyilatkozott: azt jósolta, hogy Magyarország meg fogja kapni az EU-s pénzeket, amelyeket a jogállami deficit miatt egyelőre az unió visszatart. Azt is olvastam, ha a müncheni egyezmény után Chamberlaine marad Anglia miniszterelnöke, el lehetett volna kerülni a második világháborút. Ha a mostani unió konfliktuskerülő politikusaira gondolok, ők is el akarták volna kerülni a háborút, és Európában most is a nácik utódai uralkodnának.

A választást Orbán nyerte meg. Hiába megy ki akár harmincezer ember az utcára, Orbán az egymilliós szavazat-többletére gondol, elégedetten simogatja a hasát. Nem hagyjuk, kiabálja harmincezer ember, aztán hazamennek, hagyják, Orbán pedig megnyeri a következői időközi választást is. Az egyetlen, amit az ellenzék tehet, hogy átgondolt felszólalásokkal, hiteles dokumentumokkal bizonyítják az  unió parlamentjében, hogy Orbán diktátor, bármit ígér is a jogállam helyreállításáról, minden ígéretét kijátssza, elkerüli. Egy fillért se szabad  a kezébe adni,  mert mindent a hatalma erősítésére fog költeni. Ha az ország nem jut pénzhez, mindenkinek nagyon nehéz lesz, de a jobboldal publicistái legalább nem siránkozhatnak, hogy ez egy következmények nélküli ország. Ha Orbán nem kap pénzt, azt mindannyian megérezzük. Persze lehet, hogy a népszerűsége csak nőni fog – Milosevicsé is nőtt. Milosevics sok szörnyűséget csinált, mondták szerb értelmiségiek. De higgyem el, a horvátok semmivel se jobbak, a bosnyákok pedig sokkal rosszabbak.

Akár így, akár úgy: Magyarország uniós tagságát fel kellene függeszteni. Tudom, hogy az unióban nincs kizárási mechanizmus. De ami nem jött létre, azt létre lehet hozni. Minősített többséggel el lehet fogadni olyan szabályt, amely lehetővé teszi a tagság felfüggesztését. Ha Orbán ezt a meccset is megnyeri, akkor valóban megszervezi a szélsőjobboldali pártcsaládot.

Magyarországot tönkretette – ki tudja, mikorra heveri ki az ország az Orbán uralom kártevését. Ha benne marad az Európai Unióban, az uniót is felbomlasztja. Az elkeseredett, sértődött országokból és politikusokból olyan pártcsaládot hoz létre az unióban, hogy az alapító országok fognak kimenekülni belőle.

1990 kora tavaszán, már a Fal ledöntése után, Potsdamban voltam egy konferencián, a még létező, egy rövid időre önállóvá és demokratikussá vált Kelet-Németországban. Persze szó esett a NATO jövőjéről. Többen azt mondták, a Varsói Szerződés meg fog szűnni, szűnjön meg a NATO is. Mások meg azt: ki kell bővíteni a NATO-t, lehetővé kell tenni, hogy a volt szocialista országok belépjenek. Christoph Bertram kért szót, a Die Zeit kiváló publicistája. A NATO, mondta, olyan, mint egy elegáns klub. Nem szabad feloszlatni, de nem kell kibővíteni sem. Maradjon meg olyannak, amilyenné tettük. Őszintén fel voltam háborodva ezen a nyugati önzésen, Európa épp felszabaduló szegény felének a megvetésén.

De most, harminc év múltán megkérdezném legalább magamtól: Nem volt igaza?

Kőszeg Ferenc

Címlapkép: Orbán Viktor Tusnádfürdőn 2022 július 23-án. Forrás: Facebook/Orbán Viktor